Sárosi László ötszörös magyar bajnok labdarúgónk legendája | A Futball Hőskora

Sárosi László dióhéjban: ötszörös magyar bajnok, BEK elődöntős, négyszeres közép-európai kupa győztes, világbajnoki ötödik, Eb bronzérmes, 46-szoros válogatott, a Vasas legendája.

A Futball Hőskora blog írását olvashatjátok oldalunkon.

1932 februárjában született, fővárosunkban. A legtöbb sráccal ellentétben ő tizenévesen nem gólvágó csatár akart lenni, hanem középhátvéd, azonban az első csapatában, a Kőbányai Törekvésben annyi jó védő volt, hogy adottságai miatt inkább a támadók közép sorolták be, a bal szélre. Gyorsasága, remek fizikuma és labdakezelése annyira kiemelte a mezőnyből, hogy 16 évesen már a nagycsapattal játszott a másodosztályban, sőt még az ifjúsági válogatottunkban is bemutatkozhatott. 1949-ben, 17 évesen aztán már az első osztályban folytatta: leigazolta a Vasas. Bár sok korabeli sráchoz hasonlóan ő is a Fradi színeire vágyott, végül Angyalföldön kötött ki, saját bevallása szerint egy nagyon egyszerű okból: „Már 17 évesen a Vasashoz kerültem. Igaz, szívem az Üllői útra húzott így aztán a nevelőegyesületemből a Törekvésből igyekezetem arra tendálni. De egy nap behívtak az MLSZ-be, és közölték, a Vasasba kell mennem. Három perc volt az egész, akkoriban így mentek a dolgok. Később se lehetett mocorogni, könnyű volt a klubhűség, olyan nem volt, hogy az ember elhatározta, csapatot fog váltani.”

Annak ellenére, hogy nem álmai csapatához ment, a karrierje nagyon jól kezdődött: már a harmadik bajnoki meccsén duplázott, ezzel egymaga döntötte el a Haladás elleni, 2:0-ra végződő meccset. Csatárként az 1952-es év sikerült neki a legjobban, kilenc gólig jutott és számos gólpasszt osztott ki, ezzel ő is a negyedik helyre segítette a Vasast. Mindenképpen szép eredmény ennyi gólt elérni egy időszakban, amiben olyan kapusok és védők játszottak, mint Grosics Gyula, Gellér Sándor, Lóránt Gyula, Börzsei János vagy éppen Lantos Mihály, de ezzel a legjobb tíz közelében sem volt a góllövőlistán, amit 36 góllal Kocsis Sándor nyert meg. Viszonyításképpen: Sándor Csikar 13-at lőtt, ez a 10-ik helyre volt elég, ráadásul ötös holtversenyben.

A következő évben aztán nagy fordulat jött a pályafutásában: nagyon nem találta önmagát, elmaradtak a találatok és a gólpasszok is. Egy rosszabb edzőnél ez könnyedén a pályafutása zátonyra futását jelenthette volna, de szerencsére Baróti Lajos személyében történelmünk egyik legjobb mesterének kezei alatt volt. A későbbi szövetségi kapitány pedig úgy döntött: játsszon Sárosi védőt.

1955-ig elmaradtak a sikerek, abban az évben azonban a Vassal megnyerték a Magyar Kupát, ráadásul az akkoriban az ország legjobbjának számító Honvédot győzték le. Sárosi ekkor igazán megmutatta, hogy hátvédnek született, hiszen olyan játékosokra kellett vigyáznia, mint Budai, Kocsis, Machos, Czibor és Puskás. Csapattársai közül Bundzsák Dezső, Szilágyi Gyula és Csordás Lajos magaslott ki, de a pályán volt egy bizonyos Illovszky Rudolf is. Végül 3:2-re nyert a Vasas, ezzel indulhattak az 1956-os közép-európai kupában, amit meg is nyertek, miután a bécsi Rapid Wien-t legyőzték a döntőben. 1956-ban a válogatottban is bemutatkozhatott, ami Sebes Gusztáv irányítása alatt állt és az Aranycsapat magja alkotta a kezdő tizenegyet. Eléggé egzotikus helyen, Libanonban debütált Sárosi, és 4:1-re nyertek a fiúkkal. Mellette még Mátrai és Lantos volt a védelemben, de olyan játékosok is pályán voltak, mint Bozsik Cucu, Csordás Lajos, Machos Ferenc, Tichy Lajos, Hidegkuti Nándor és Puskás Öcsi.

Az 1956-os forradalom után az Aranycsapat több tagja is disszidált, így a VB-ezüstérmes alakulatunk romján kellett egy új válogatott építeni, amihez Sebes helyett Baróti Lajost nevezték ki. De mielőtt leült a nemzeti tizenegy kispadjára, megnyerte az 1957-es bajnokságot a Vasassal, ami a csapat történelmének első címe volt, Sárosi az összes meccsen szerepelt. Miután Baróti elköszönt a klubtól, egy új korszak vette kezdetét: Illovszky Rudi bácsi kezdte el edzeni az angyalföldi alakulatot. Ez mindenképpen jó hatással volt Sárosi karrierjére: 1957-ben egyre gyakrabban viselhette a címeres mezt, valamint a bajnok csapatát a BEK-ben is képviselhette. Gyönyörűen vitézkedtek a Vasasos fiúk a nemzetközi porondon, az elődöntőig menetelve olyan csapatokat ejtettek ki, mint az Ajax vagy a svájci Young Boys. A legjobb négy között aztán a Real Madrid várt rájuk. 120 000 néző előtt a Santiago Bernabeuban a di Stéfano vezette királyiak sajnos túl nagy falatnak bizonyultak és 4:0-ra győztek, azonban a visszavágón a Népstadionban 100 000 szurkoló buzdítása mellett a Vasas emelt fővel esett ki, hiszen 2:0-ra nyertek Bundzsák és Csordás góljával.

Ebben az évben a közép-európai kupát is megnyerték ismételten, miután a jugoszláv Vojvidina Novi Sadot két meccsen is legyőzték a fináléban.

Sárosi karrierjének következő sikerkorszaka 1961-ben kezdődött, mikor Illovszky vezetésével megnyerték a bajnokságot. Ekkor már feltűnt a csapatban Mészöly Kálmán és Farkas Jancsi is, de Sárosi továbbra is alapembernek számított és a következő évi, 1962-es címvédésnél is. Ebben az évben ráadásul megint megnyerték a közép-európai kupát: ezúttal a Bolognánál voltak jobbak a döntőben.

A védő annyira jó teljesítményt nyújtott, hogy Baróti csapatában alapembernek számított. Az 1962-es VB kezdeténél már 25-szörös válogatott volt és természetesen a kiutazó keretben is helyet kapott, így ő is utazott a focitörténelem egyik legrosszabb megrendezésű VB-jét lebonyolító Chilébe. Cikkünk hőse mindhárom csoportmeccsen részt vett és az ő érdeme is volt, hogy egy Anglia, Bulgária, Argentína hármastól mindösszesen két gólt kaptunk. Végül sajnos a negyeddöntőben Csehszlovákia búcsúztatott minket, többek között a szovjet bíró áldásos tevékenységének köszönhetően.

Sárosi 1964-ben, a történelem második Európa-bajnokságán is képviselte hazánkat. Részt vett olyan fontos selejtező meccseken, mint a franciák elleni párizsi 3:1-es győzelem, vagy a budapesti 2:1-es diadallal végződő visszavágó. Az EB-n a spanyolok ellen elvesztett elődöntőben is a kezdő tizenegyben kapott helyet. Végül a győztes bronzmeccsre nem nevezte a kapitány. A védő úgy gondolta, hogy többet már nem is fogják meghívni a keretbe, de tévedett: Baróti kapitány ezekután még négyszer számított rá a címeres mezben, az utolsó mérkőzését 1965-ben a londoni Wembley stadionban játszotta Anglia ellen. Ez volt 46-ik válogatott meccse, majd visszavonultatta címeres mezét.

A Vasassal kicsit tovább tartott a kaland, bár az 1965-ben és 1966-ban is aranyérmet nyerő csapatokban már csak epizódszerepeket kapott, de így is részese volt a bajnoki címeknek, illetve a közép-európai kupát negyedszerre is elnyerte, 1965-ben, miután a Fiorentinánál jobbnak bizonyultak a döntőben. Sárosi végül 316 mérkőzés után 17 év után elköszönt Angyalföldtől és szögre akasztotta a stoplist. Rövid pihenő után 1968-ban már edzőként kereste kenyerét, kisebb megállók után 1971-ben az utánpótlás válogatottunk élére nevezték ki. Csodás munkát végzett, hiszen az eleinte lesajnált csapattal megnyerte az 1974-es ifjúsági Európa-bajnokságot, olyan játékosokkal, mint Fekete László, Mészáros Ferenc, Tóth András vagy Várady Béla. Olyan más országoknál bizonyultak jobbnak, mint Jugoszlávia, Görögország, Hollandia, a Szovjetúnió és végül a fináléban az NDK.

Bár az MLSZ marasztalta, ő egy klubcsapatnál akart dolgozni, mert hiányzott neki a rendszeres pályamunka és a napi kapcsolat a játékosokkal. Végül a Haladásnál kötött ki, a stadionban, ahol az első gólját lőtte. Az 1974-től 1979-ig terjedő időszak alatt egy kiesés ellen küzdő csapatból egy ötödik helyen végzett, legjobb vidéki egyesületet csinált. Ráadásul ő találta meg, hogy Kereki Zoltánnak melyik pozíció fekszik igazán, mint annak idején Baróti Sárosinak. Az eredmény hasonló: Kereki is a válogatott alapembere lett.

Az 1982/83-as szezont a másodosztályból feljutó MTK-nál töltötte, akikből stabil középcsapatot alakított. Egy rövid kuvaiti kitérő után a nyolcvanas évek második felében kifejezetten olyan munkákat vállalt, amivel a másodosztályba kieső csapatokat juttatott vissza az élvonalba: így a Szeged, a Volán és a Haladás is neki köszönhetően tért vissza a legjobbakhoz. A szombathelyiekkel az 1990/91-es másodvonalbeli kiírást nyerték meg. Röviddel az ünneplés után a vezetői irodába tartott, út közben is azon gondolkozva, hogy milyen feltételekkel írja alá az új szerződést. Végül tárgyalásra nem került sor, ugyanis a csapat úgy köszönte meg a sikeres esztendőt, hogy megköszönték neki a klubért tett szolgálatát.

Ez a fordulat akkora csalódás volt Sárosi számára, hogy három évig nem is dolgozott sehol. Ekkor rövid időre elvállalta a BKV Előre csapatának irányítását, de utána már soha többet nem ült le a kispadra.

A visszavonulása után boldogan élte nyugdíjas éveit, végül 2016 áprilisában hunyt el, 84 évesen. A Vasas hat bajnoki címéből ötnek volt részese, ezt rajta kívül csak Berendy Pál mondhatja el magáról, azt pedig csak Mészöly Kálmán, hogy nála többször futhatott ki a klub játékosaként magyar címeres mezben a futballpályákra. Bár nem tartozott a legnagyobb sztárjaink közé, mégis több, mint tizenöt éven át volt a Vasas aranykorának alaptagja, valamint kilenc éven át az Aranycsapat utáni válogatottunk védelmének biztos pontja. Edzői pályafutásában kereste a kihívásokat és számos alkalommal bebizonyította rátermettségét.

Játékosként végig higgadt tudott maradni, egy alkalommal például pályafutása elején csapata sehogyan sem bírt a Ferencvárossal, ő meg Fenyvesivel. Már 5:1 volt az állás, de ekkor sem jutott még eszébe sem, hogy felrúgja, vagy szabálytalankodjon ellenfével. Sokak szerint ez volt az egyik oka, hogy ennyiszer felvehette a címeres mezt: még a legkérdésesebb bírói döntéseknél is meg tudta őrizni hidegvérét.

Isten nyugasztalja – párját ritkító pályafutás az övé.

Előző részek

További részletekért, érdekességekért nézzetek fel oldalukra.