Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás védője | A Futball Hőskore

Vendégszerzőnk A Futball Hőskora blog új részében az Aranycsapat legendás védőjére, Buzánszky Jenőről olvashattok.

A híressé vált Aranycsapatunk védősorából Buzánszky volt a leggyorsabb, de nem a legkeményebb. Az a cím Lóránthoz került. A dorogi hős a következő hasonlattal rukkolt elő csapattársa jellemzésére: „Lóránt például, ha a mamája betéved a pályára, őt is lerúgta volna.”

Buzánszky Jenő története 1925 májusában kezdődött a Tolna megyei Újdombóváron. Már tizenhárom évesen a Dombóvári Vasutas ifijátékosa lett, ez idő alatt szerezte meg érettségijét is egy katolikus gimnáziumban, az iskola sikeres befejezte után 1945 és 1946 között pedig a MÁV Vasúti Tisztképzőt végezte el. A képzés teljesítése után úgy döntött, hogy kipróbálja az életet egy másik városban, így a 46/47-es szezonra a Pécsi VSK keretéhez csatlakozott, ahol a Kazal becenév ragadt rá, erős, nagy tömegű termete miatt. Ezen tulajdonsága volt az egyik oka annak, hogy a későbbiekben az Aranycsapatot erősíthette, hiszen saját elmondása szerint „Sebes Gusztáv a technikásabb játékosok helyett a kemény legényeket rakta be hátra.”

Pécsett ebben a bajnoki kiírásban csak a másodosztályban vitézkedett a klub, ugyanis a 45/46-os NB1-es szezonból, melyben a világháború végeztével az új erőviszonyok tisztázása érdekében egyszerre indult a 14 első és a 14 másodosztályú klub, tizenhárom másik csapattal egyetemben kipottyantak, az sem segített rajtuk, hogy a Dózsa MADISZ-t egy alkalommal 13:2-re verték.

Az új bajnokságban tehát egy fiatal, erős felépítésű középhátvéddel a soraiban próbált visszajutni az elsőosztályba a Pécsi VSK. Buzánszky ekkor már 21. életévét taposta, talán legmerészebb álmaiban sem hitte el, hogy mennyire felfele fog ívelni pályafutása. Az NBII ekkoriban négy külön bajnokságra volt szedve, égtájak szerint. Kazalék a Nyugati csoportban küzdöttek, ahol csak az első hely ért feljutást. Mivel a pécsiek csak az ötödik helyre tudtak beérni a kiírás végeztével, ebből adódott, hogy a következő szezonban sem a legjobbak között indultak.

Bár Buzánszky egy év után elköszönt a Mecsektől, ő is maradt a második szinten, hiszen a Komárom-Esztergom megyei Dorogra tette át a székhelyét, hogy az ugyancsak a Nyugati csoportban futballozó csapatot erősítse. Mivel ekkoriban a másod, sőt az elsőosztályú játékosoknak is volt a labdarúgás mellett egyéb munkájuk, Buzánszky 1947-től nem csak a helyi csapathoz, hanem a Dorogi Szénbányák bányavállalathoz is csatlakozott, mint alkalmazott. A védő legenda a következőképpen emlékezett meg az ekkori helyzetről: „A dorogi bányánál a felvételi irodának voltam a vezetője. Huszonegy évig ebben a beosztásban fociztam, akkor ugyanis be kellett járni dolgozni is. Nem lehetett otthon ücsörögni, mint túzok a tojáson. Ha tíztől volt edzés, előtte akkor is be kellett menni dolgozni, nekem ráadásul, mivel vezető beosztásban dolgoztam, nem nyolcra, hanem hétre.”

A futballklub ekkoriban egészen őrült éveket produkált: Grosics Gyulával a kapuban 1944-ben megnyerték a harmadosztályt és elődöntősök voltak a Magyar Kupában, 1945-ben pedig az elsőosztályba is feljutottak, végül aztán egy évre rá úgy költöztek vissza a másodosztályba, hogy csak a jobb gólarány döntött az azonos ponttal rendelkező Győr számára. A Fekete Párduc akkor igazolt át a MATEOSZ MSE-be, amikor Kazal megérkezett Dorogra. A csapatnak 47/48-ban egyértelműen az volt a célja, hogy egyből visszajusson oda, ahonnan kiesett, de hiába rúgták ők a legtöbb gólt, a Tatabányai SC két ponttal erősebbnek bizonyult, így Buzánszkyék kénytelenek voltak továbbra is a második szinten vitézkedni.

Végül a 48/49-es kiírást sikeresen megnyerték. Bár ezúttal csak a második legtöbb találatot érték el, viszont ők kapták a legkevesebb gólt, amely aranyérmet és feljutást jelentett. A Buzánszky vezényelte védelem remekül muzsikált, 30 mérkőzésen csak 28-szor kellett kiszedniük a hálóból a labdát, amely még a mai futball viszonylataiban is egy remek szám, pláne 88 rúgott gól mellett.

Az NB1-be történő visszatérés remekül sikerült a vidéki csapatnak, kilencedik helyükkel stabil középcsapatnak számítottak a tizenhat résztvevőből álló bajnokságban. Ezt követően még tizenkét éven át szolgálta a várost és a klubját az időközben legendává váló védő, és a Dorog mindvégig az élvonalban maradt. Legjobb bajnoki eredményeiket 1950-ben és 1955-ben érték el, mindkétszer ötödikek lettek, amely nem számít rossz eredménynek, ha belegondolunk, hogy az ellenfélnél olyan játékosok zsugáztak, mint Puskás Öcsi, Czibor Zoltán, Deák Bamba, Hidegkuti Nándor, Sándor Csikar vagy Bozsik Cucu.

A Magyar Kupában kétségkívül az 1952-es eredmény volt a dorogiak csúcsa, hiszen bejutottak a fináléba, ahol az MTK várt rájuk, akik akkoriban Budapesti Bástya néven játszottak. 14,000 néző volt kíváncsi a kupadöntőre a XIII. Kerületi Latorca utcai stadionban, ahol az MTK olyan legendákat vonultatott fel, mint Lantos Mihály, Zakariás József, Hidegkuti Nándor és Palotás Péter. Még is a vezetést a Dorog szerezte meg, már a nyolcadik percben, Aspirány Gusztáv révén. Bár a vidéki csapat hősiesen küzdött, az erőkülönbség hamar meglátszott: a 41. percben már 3:1-re vezettek a fővárosiak, Zakariáson és Palotáson kívül Molnár János is betalált, majd az 57. minutumban Pozsonyi Ignác szépített. Bár mindkét csapat a kor futballjának megfelelően próbálkozott még gólt lőni, a Lantos és Buzánszky vezette remek védelmeknek köszönhetően ez nem sikerült, így a sípszó pillanatában 3:2-t mutatott az eredményjelző, mely az MTK győzelmét jelentette.

Kazal 1947 és 1960 között 330-szor lépett pályára a Dorog színeiben és 25 gólt szerzett. Mindenképpen csapata legnagyobb sztárjának számított, megrendíthetetlenül szerepelt a jobbhátvéd pozíciójában, technikailag és taktikailag egyaránt érett volt, és híres volt a megbízhatósága. Korát megelőzően, az Aranycsapatban bevezetett totális futballnak köszönhetően, melynek lényege az volt, hogy a játékosok folyamatosan cserélhettek egymás között pozíciókat, nem csak a védelemben, hanem az ellentámadások indításában is jeleskedett. Remekül tört előre, és pompás beadásokkal fejezte be akcióit.

A dorogi fiúk közül ő öltötte először magára a címeres mezt, először 1950 novemberében egy, a bolgárok ellen 1:1 során. Sebes Gusztáv a debütálás után egyre inkább állandósította Buzánszky meghívóját, a védő saját szavaival ennek a következő volt az oka: „a Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos négyes volt a legbiztosabb a védelemben, ritkán változott.” Ahogy már említettük, a legendás szövetségi kapitányunk elől a labdazsonglőröket, hátul pedig a kemény legényeket szerepeltette. A híressé vált védősorunkból ő volt a leggyorsabb, de nem a legkeményebb. Az a cím Lóránthoz került, a dorogi hős a következő hasonlattal rukkolt elő: „Lóránt például, ha a mamája betéved a pályára, őt is lerúgta volna.”

A trükkös és a kemény fiúk ötvözete volt tehát az Aranycsapat, Sebes például csak csibészeknek hívta legendáinkat, akik mesés eredményeket értek el, Kazallal a fedélzeten. Egyetlen fixen szereplő vidéki játékosként ott volt 1952-es Helsinkiben rendezett Olimpián, mikor Olaszországot, Törökországot, Svédországot legyőzve meneteltünk el a döntőig, ahol Jugoszlávia várt ránk, de minden a papírforma szerint alakult: védelmünk megálljt parancsolt a szerbeknek, míg Puskás és Czibor is be tudott köszönni az ellenfél kapujába, így a 2:0-s végeredmény után a mi fiaink nyakába akasztották a finnek az aranyat.

Buzánszky az 1954-es svájci vb-n is alapemberünk volt, de mielőtt erről kezdünk el írni, meg kell említeni, hogy a két legendás, angolok elleni meccsen is tanárian játszott. Mind az évszázad mérkőzésén, a 6:3-on, mind a visszavágón, amely az angolok egy hetes vakációjaként híresült el, hiszen 7:1-re ütöttök ki a szigetlakókat Budapesten.

A védőlegenda a következőképpen mesélt a pompás mérkőzésekről:

„Az európai labdarúgás ugyanis Angliából indult el, és az angolok 90 éven keresztül nem kaptak ki, mi éppen ezért utaztunk ki, mert jubileumot ünnepeltek, és minket hívtak meg. Ezt az évszázad mérkőzésének hívták, így aki ezt a meccset megnyerte, az lett az évszázad bajnoka. Ami 90 évig sikerült nekik, az ebben a 90 percben már nem, és simán megvertük őket. Nem beszélve arról, hogy az angolok kisiklásnak nevezték csak a 6-3-at, ezért visszavágót kértek, és egy évre rá még jobban, 7-1-re megvertük őket. Ekkor mondtuk azt, hogy egy hétre jöttek, és 7-1-gyel mentek.”

A következő nagy esemény Buzánszky karrierjében természetesen a Világbajnokság volt. Egyike volt azon játékosainknak, aki mindegyik VB meccsen pályáralépett. Ez hatalmas dolognak számított, hiszen rengeteg játékosunk megsérült a nagyon nehéz sorsolás miatt. A Dél-Korea elleni 9:0-ás gálameccsen még minden rendben látszott, de a következő, NSZK elleni 8:3-as mérkőzésen a németek lerúgták Puskás Öcsit, majd jött a berni csataként elhíresült magyar-brazil, amelyen a dél-amerikaiak frusztráltsága elképesztő agresszióba csapott át. Buzánszky saját elmondása szerint ez volt élete legdurvább meccse, és büszke rá, hogy a rengeteg szabálytalanság ellenére is 4:2-re nyertünk. Viszont a legnehezebben kicsikart győzelemnek a VB elődöntőt nevezte, mikor ismételten 4:2-re vertük meg a címvédő Uruguayt. Hihetetlen mérkőzésnek számít a mai napig, hiszen már 2:0-ra vezettünk Czibor és Hidegkuti góljaival, mikor elkezdett meglátszódni a brazilok elleni meccs által okozott fáradtság nyoma fiainkon, így a dél-amerikaiak ki tudtak egyenlíteni. Végül zuhogó esőben, a harminc perces hosszabbítás alatt Kocsis duplájával vívtuk ki a döntőbe jutást.

Hősünk remekül számolt be az ezen meccsel kapcsolatos emlékeiről:

„Ezután jött a címvédő Uruguay, ezt életem legnagyobb meccsének tartom, mert milliméter pontossággal kellett passzolni ahhoz, hogy nyerni tudjunk. A második félidő harmincharmadik percéig 2-0-ra vezettünk, utána tizenkét perc alatt kaptunk kettőt, látszott a fáradtság. Aztán jött a hosszabbítás, ahol szakadó esőben 4-2-re nyertünk. A futballcipőnk úgy rákeményedett a lábunkra, hogy a cserejátékosok húzták le rólunk. Így jutottunk a döntőbe, de a hosszú meccs miatt lekéstük a szálláshelyünkre tartó vonatot. Éjfél után taxikkal indultunk haza, és másnap reggel öt, fél hat körül keveredtünk ágyba, én azt hittem, az ágy leszakad alattam, olyan fáradt voltam. A németek 6-1-re verték ugyanezen a napon Ausztriát, úgyhogy ők nem fáradtak el, inkább feldobódtak a nagyarányú győzelemtől.”

Sajnos, ahogy azt már ismerjük, az NSZK ellen 3:2-ra kikaptunk a döntőben. Nagyon kérdéses mérkőzés volt, évtizedekkel később bizonyítva lett, hogy doppingoltak a németek, illetve az is, hogy a Puskás által szerzett harmadik magyar gól jogtalanul lett érvénytelenítve, hiszen nem volt les. De Buzánszky erről csak annyit mondott: „a futballban nem mindig a jobb csapat nyer.” Igen, sajnos a labda gömbölyű és a bíró sípja néha furcsán szól, így nagyon büszkének kell lennünk a világbajnoki ezüstéremre is.

A világbajnokság hőse végül 1956 júliusában játszotta utolsó mérkőzését a címeres mezben, egy 4:1-re megnyert Lengyelország elleni meccsen. Összesen 49-szer lépett pályára, gólt nem szerzett – de neki nem is az volt a dolga.

A stoplis szögre akasztása után szakedzői tagozaton diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, majd 1961 és 1972 között több helyen is edzősködött. Kétszer-kétszer fordult meg a Dorog és az Esztergom kispadján is. A későbbiekben kipróbálta magát a Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnökeként, valamint az MLSZ-ben is betöltött különböző pozíciókat, például az utánpótlás bizottság elnökhelyettese is volt. 85 éves korában átélhette, hogy a Dorog stadionját róla nevezzék el, és életének utolsó évéig aktívan segítette tanácsaival az utánpótlás-nevelést.

Végül egy mesés élményekben gazdag, hosszú élettel a háta mögött 89 évesen hunyt el 2015 januárjában, Esztergomban, az Aranycsapat klasszikus tizenegyéből utolsóként. A Szent István-bazilika altemplomában nyugszik, olyan legendás csapattársak mellett, mint Puskás Öcsi, Kocsis Sándor és Grosics Gyula.

Az örökségük abszolút globális, melyet Buzánszky története is bemutat:

„Volt egy üzletember, aki taxival ment az ismerőseivel Mexikóban, és a sofőr megkérdezte, milyen nyelven beszél. Amikor megtudta, hogy magyarul, akkor a taxis fölsorolta az Aranycsapat névsorát, és nem kellett fizetni az útért.”

Reméljük, hogy a mennyországban is együtt hallgathatják a himnuszt és bolondíthatják be az ellenfeleket legjobbjaink!

Előző részek

Új részekért, érdekességekért nézzetek fel oldalukra.