Az Aranyfej legendája - avagy Kocsis "Kocka" Sándor története | A Futball Hőskora

A Futball Hőskora blog 5. része jelenik meg blogunkon, melyben Kocsis Sándor legendájáról olvashattok.

A vb legképzettebb, leggólképesebb csatára feltétlenül Kocsis volt. A külföldi szakértők egybehangzó véleménye is ez. Egyetlen külföldi csatár sem rendelkezik – még megközelítően sem – olyan fejjátékkal, mint a mi jobbösszekötőnk." - nyilatkozta Kalmár Jenő edző cikkünk főhőséről.

Idehaza Kockának becézték, Spanyolországban Cabeza de Oronak, vagyis Aranyfejnek. De mielőtt így kezdték el hívni a legendává váló játékosunkat, ő is csak egy fiú volt a sok közül a helyi grundon. 1929 szeptemberében született fővárosunkban, és futball iránti szeretetét már akkor megmutatta, mikor megtanult járni. Legtöbbször a közeli dühöngő felé vette az irányt, és annyira élvezte a rongylabda kergetését, hogy a szülei sokszor alig tudták hazarángatni, és néha az iskola helyett is inkább a focit választotta. Mi, a Futball Hőskora csapata Kocka ezen döntését természetesen abszolút megértjük, de édesapja máshogy állt a dologhoz, így az ifjú Kocsis néha el lett náspángolva. Szerencsére ennek ellenére is észrevették, hogy fiuknak hatalmas tehetsége van a futballhoz, így már nagyon fiatalon a Kőbányai TC utánpótlás csapatához került, és annyira eredményesen szomorította el az ellenfél kapusait, hogy tizenhárom éves korára a korszak legsikeresebb klubja igazolta le: a Ferencváros.

Annyira jól ment az ifjú gólzsáknak a játék, hogy tizenhét éves korára már a nagycsapatban találta magát. Első szezonja a zöld-fehéreknél az 1946/47-es volt, ekkor a Fradi csak a negyedik helyet tudta megszerezni, míg a bajnoki címet a Guttmann Béla vezette Újpest ünnepelhette. A gólkirályi címet 48 góllal a Szentlőrincet erősítő Deák Bamba Ferenc vihette haza, ami elég jó ajánlólevél volt, így a következő szezonban már az Üllői úton játszott, ezzel összeállt a Bamba-Kocka duó, de ezen kiírásban ez csak a bronzéremhez volt elég. Végül aztán 48/49-es szezonban bajnok lett a Fradi, tizenegy ponttal előzték meg a Lantos, Sándor Csikar, Hidegkuti féle MTK-t és tizenkettővel a Puskás Öcsit és Bozsik Cucut is a soraiban tudó Honvédot. Ezen évben hihetetlenül erősek voltak a zöld-fehérek, ami a névsorra tekintve nem is csoda: Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros József és Czibor Zoltán is hozzájárult az Üllői úti szurkolók elvarázsolásához. Ilyen csatársorral talán nem is meglepő, hogy harminc mérkőzésen 140 gólt rúgtak a fiúk. A gólkirály megint Bamba lett, 59 góllal, de Puskás és Szusza mögött a negyedik helyre ért be az ekkor még csak 20 éves Kocsis, 33 találattal.

Nagyon jó év volt ez az ifjú Kocka számára, hiszen a címeres mezben is pályára léphetett. Első meccsén Románia ellen játszottunk, és 9:0-ra semmisítettük meg ellenfelünket, debütáló hősünk kettőt vállalt a gólözönből. A következő évben a Ferencváros ÉDOSZ néven futott, és ezüstéremig jutottak, ezen szezonban a Honvéd már jobbnak bizonyult. A bajnoki cím után a Kispest a kor sok nagy spílerét le tudta igazolni, így Kocsis és Budai II is csatlakozott Cucuhoz és Öcsihez. Cikkünk hőse négy felnőtt év, 89 mérkőzés és 70 gól után köszönt el az Üllői úttól.

Az erősítések tudatában már nem is meglepő, hogy bajnok lett a Honvéd. Kocka egyből bebizonyította, hogy a mesés futballtudását bármelyik csapatban kamatoztatni tudja, hiszen új klubjában 24 gólt szerzett, amely a góllövőlista második helyére volt elég. Sőt, a házigóllövőlistán is csak ezüstérmes lett, hiszen a Száguldó Őrnagy nagyon elemében volt és 25 találatot jegyzett, de azért így sem lehetett oka panaszra!

A korszak leggólerősebb támadói közül tehát kettő is a Honvédnél játszott, ami kellemes helyzetet teremtett az előkészítőknek. Budai II így számolt be a helyzetről: „Puskásnak volt a legjobb bal lába, Kocsisnál pedig senki sem fejelt jobban. Így aztán a beadásoknál az egyik klasszis biztos elégedetlen volt, hiszen egyikük lapos, a másik meg magas labdát várt. Viszont ha pontosan centereztünk, tízből kilenc alkalommal biztosan gól lett belőle". Kocsis 1956-ig játszott Kispesten, gólátlaga teljesen elképesztő volt: 160 mérkőzésen 177 találat. Ezen időszak alatt csapattársaként tudhatta magának tulajdonképpen a válogatott magját, hiszen a már említett nevek mellett Grosics, Czibor és Lóránt is csatlakozott a klubhoz. A hat év alatt négyszer lettek bajnokok, kétszer pedig ezüstérmesek. Ami az egyéni címeket illetti, Kocka háromszor lett gólkirály: 1951-ben Palotás Pétert előzte meg, egy évre rá Hidegkuti Nándort, míg 1954-ben Puskás Öcsit, tehát Budaiék feltehetőleg inkább íveltek, mint laposan passzoltak.

1956-ban, a forradalom kitörése alatt, mint sok más legendánk, ő is úgy döntött, hogy disszidál, így elhagyta a Honvédot és az országot is, ezzel a címeres meztől is elköszönt. Ez azt jelentette, hogy a válogatott pályafutása nyolc évig tartott, és egészen elképesztő statisztikát hozott össze: 68 meccsen 75-ször talált be, amely 1,103-as gólátlagot jelent, ezzel a mai napig is csúcstartó.

Az Aranycsapat egyik legbiztosabb pontja volt, az 1952-es Helsinkiben megrendezett Olimpia kezdetekor már huszonegyszeres válogatott volt és huszonnégyszer már gólt is rúgott. A torna összes meccsén gólt szerzett, a döntő kivételével. Az elsőt a románok elleni selejtezőn jegyezte, a hetvenharmadik percben 2:0-ra módosította az állást, majd az ellenfél szépítése utáni pillanatokban kapott egy piroslapot, de az eredményt már ez sem befolyásolta. Az akkori szabályok szerint a következő mérkőzésen is ott lehetett, az olaszok elleni 3:0-n ismét lőtt egyet, majd a törököknek és a svédeknek is kétszer talált be a hálójába. Ahogy már említettük, a fináléban nem iratkozott fel a góllövők közé, de Czibor és Puskás tett arról, hogy legyőzzük a jugoszlávokat és arannyal térjünk haza.

Bár az angolok elleni legendás 6:3-n nem talált be, a visszavágón, mely 7:1-re végződött, kétszer is bevette Gil Merrick kapuját. Remek játékáról a Népsport a következőképpen számolt be: „Kocsis élete egyik legjobb játékát mutatta ezen a mérkőzésen. Szokásától eltérően ezúttal igen nagy területen játszott. Sokszor saját térfelünkről hozta fel a labdát, és csatártársaival villámgyorsan, többnyire kapásból összejátszva, szinte valamennyi támadásban részt vett. Nagyszerűen érvényre jutott ezúttal gyorsasága is. Harcosan, lendületesen tört lapura, ha a helyzet úgy kívánta. Más esetekben viszont ötletes húzásokkal hozta helyzetbe csatártársait. Sokat változtatta a helyét, és mindig úgy helyezkedett, hogy a legveszélyesebb tudott lenni az angolok kapujára. Egy-két helyzetet kihagyott ugyan, de két gólja nagyszerű csatárteljesítmény volt." Az 1954-es világbajnokságon hiába hemzsegett futballcsillagoktól a csapatunk, legtöbbször Kocsis varázsára volt szükségünk, hiszen Puskás Öcsit úgy lerúgták a nyugat-németek a második csoportmeccsen, hogy sajnos a döntőig pályára sem tudott lépni. Kocka hármat lőtt az első, Dél-Korea elleni meccsen, majd négyet a 8:3-as NSZK elleni találkozón. Az egyeneses kiesési szakaszban mentette meg igazán a csapatunkat: először az elképesztően erőszakos, berni csataként elhíresült brazilok elleni 4:2-es sikerhez járult hozzá egy duplával, majd az elődöntőben a címvédő Uruguay ellen remekelt. Fáradt spílereink egy 2:0-ás előnyt vesztettek el a meccs utolsó perceiben, így a szakadó esőben jöhetett a harminc perces hosszabbítás. Nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy a ráadásban sem fog döntés születni, de ekkor jött a 112. perc és Kocsis gyönyörű fejesgólja, amit a 117.-ben megismételt, beállítva ismét a 4:2-es végeredményt. A Népsport beszámolója alapján leginkább neki köszönhettük, hogy pályáraléphettünk a fináléba. „Kocsis a mérkőzés egyik hőse volt. Nemcsak gyönyörű két fejes góljáért, amelyek ismét a legjobbkor estek, hanem hallatlan munkabírásáért is elismerést érdemel. Fáradhatatlanul dolgozott a mezőnyben és a védelemben. Helyezkedése mintaszerű volt."

A döntőben aztán ismét az NSZK ellen léptünk pályára, a berni Wankdorf Stadiumban. Sajnos ezúttal Kocka nem tudott rajtunk segíteni, hihetetlen helyzetek maradtak ki a mérkőzésen, és ahogy azt már minden futballrajongó ismeri, az ellenfelünk hódította el a világbajnoki címet a 3:2-es végeredménynek köszönhetően. Annak ellenére, hogy a döntőben nem tudott betalálni, a gólkirályi címet ő vihette haza, hiszen 5 mérkőzésen 11-szer talált be, amely a legjobb gólátlagot is jelentette.

A vb-ezüst után is még jó pár alkalommal képviselte és gólokkal segítette hazánkat, utolsó címeres találatát Párizsban szerezte a franciák ellen, majd az ezt követő mérkőzés, az osztrákok elleni győzelem jelentette számára a búcsút a válogatottól, hiszen ahogy már említettük a forradalom kitörése után disszidált.

A pontos történet szerint 1956 októberében éppen külföldön tartózkodott a Honvéddal, és több játékos is úgy döntött, hogy nem fog visszatérni a szülőföldre. Először Zürichben, a Young Fellowsnál játszott pár meccset, majd Spanyolországba tette át székhelyét. Egészen pontosan Katalónia fővárosába, Barcelonába, ahol ekkoriban egy magyar csatár számított a legnagyobb csillagnak, egy bizonyos Kubala László. Javába termelte a gólokat és az éjszakai életben is otthonosan mozgott, így az egész város imádta. Erre a szeretetre alapozva sikerült rábeszélnie a klub vezetőségét, hogy Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt is leigazolják, így összeállt a nagy magyar trió. Úgy is mondhatjuk, hogy ekkoriban Barcelonában éltették a honfitársainkat, nem pedig honfitársaink a Barcelonát, mint manapság. A két új szerzemény 1958-ban mutatkozott be a gránátvörös-kékeknél, és rögtön az első évben bajnokok lettek, az ősi rivális Real Madridot, mely soraiban tudta Puskást és Di Stéfanot is, négy ponttal előzték meg. Egy évre rá sikerült mégvédeni a bajnoki címet a magyar triót felvonultató katalánoknak, és a Franco tábornok miatt Copa del Reyről Copa del Generalísimora átnevezett kupát is ők hódították el, valamint a Vásárvárosok Kupája megnyerésével az európai porondon is sikeresek voltak.

A következő évben a csapat teljes erejével a BEK (a BL elődje) elnyerésére fokuszált. Mivel a bajnokságban csak negyedikek lettek, nagyon fontos volt, hogy megnyerjék a legjobb európai csapatoknak kiírt tornát. Nagyon úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog, hiszen többek között a Real Madridot is kiejtve jutottak be a fináléba, ahol a Benfica várt rájuk. Egy már említett helyszínen: Bernben, a Wankdorf stadiumban. Egy már említett edző, Guttmann Béla által irányítva.

Kocsis már a mérkőzés előtt megosztotta a VB döntő óta tartó félelmét Cziborral, miszerint a pálya elátkoz minden magyart, aki rá merészel lépni. De ez a huszonegyedik percben hamisnak látszott, hiszen maga az Aranyfej szerezte a nyitógólt, megszerezve a vezetést a spanyoloknak. Mindhárom magyar a pályán volt, és olyan ibériai játékosok is, mint Luis Suárez vagy Antoni Ramallets, de éppenséggel a brazil Evaristo is rohamozta a luzitánok hálóját, akik tizenegy hazai játékossal és Guttmann Béla taktikájával álltak ki.

Fél órával a sípszó után Kocka félelme beigazolódni látszott: a portugálok két perc alatt megfordították az állást, majd az ötvenötödik minutumban belőtték a harmadikat is. A Barca ekkor elkeseredett támadásokba kezdett, és a három magyar, valamint Luis Suárez irányításával ostromolták Alberto Pereira hálóját. Az átok szerint a pályára lépő magyarok lesznek elátkozva, így Guttmann a kispad mellett biztonságban volt: háromszor nézhette végig, ahogy a Barcelona gól helyett csak kapufát tud rúgni. Végül Czibor a hetvenötödik percben egy elképesztő, távoli bombagólt lőtt, de ez már csak a szépítésre volt elég. Kocsis és Czibor a második nagy finálét vesztették el Bernben, ismét 3:2-re.

Kocka végül 1966-ig maradt játékosként a klubnál, de már csak bajnoki ezüstök és egy bronz jutott neki. Ennek ellenére hetvenöt mérkőzése és negyvenkét gólja után igazi hősként búcsúztatta a Camp Nou közönsége, azt skandálva: „gracias, Cabeza de Oro!” (Köszönjük, Aranyfej!)

A stoplis szögre akasztása után éttermet nyitott Tete D’Or néven, mely franciául jelenti az aranyfejet, de nem igazán élt boldogan, hiszen nagyon hiányzott neki a futball. Ennek az érzetnek a csillapítására döntött úgy, hogy az edzősködést is kipróbálja, melynek eredményeként a Camp Nouban három éven át volt pályaedző, majd két évig a Hercules Alicantét vezette, de sajnos ekkor a sors közbeszólt: leukémiát és gyomorrákot diagnosztizáltak nála.

Végül egy nehéz, halálfélelemmel súlyosbított betegség közepette, tragikusan fiatalon, negyvenkilenc évesen hunyt el, miután kizuhant a kórház negyedik emeletéről. Mind Magyarország, Spanyolország és az egész futballvilág rajongói gyászba borultak a hír hallatán. Végül 2012-ben hamvai hazaszállításával hazatért a legendánk, és születésének 83. évfordulóján helyezték földi maradványait örök nyugalomra.

Kocka avagy Aranyfej számokban: 70 ferencvárosi, 177 kispesti, 42 barcelonai, 75 válogatott gól, háromszoros magyar és egyszeres világbajnoki gólkirályi cím. Mindennek ellenére egész életében egy visszafogott, sztárallűröktől mentes ember volt. Egy szóval leírva: legenda. Reméljük, hogy könnyű neki a föld – mint a grundon volt, ahol beleszeretett a labdarúgásba.

Előző részek