Finnország - Magyarország | 2015-ös beszámoló Helsinkiből

A görög túrás beszámoló után egy újabb korábbi visszaemlékezést tartunk, hiszen Finnország is egy csoportban van velünk a Nemzetek Ligájában.

Személyes hangvételű beszámolót olvashattok blogunkon, a 2015-ös Dárdai-érából.

Többen terveztük a túrát Finnországba, végül a görögök elleni CB-s meccsnézés után döntöttük el páran, hogy mindenképp kimegyünk. Az utazási lehetőségeket tekintve buszos és repülős megoldások közül választhattunk, végül a csütörtök-vasárnap repülős túrára neveztünk be.

Repjegyek a zsebben, közeledett az utazás, amikor is a szurkolói kártyás huzavona elérte a legrosszabb korszakát, idegenbe is kértek kártyát a jegyekhez. Elég nagy fejtörtést és mérgelődést okozott ez nekünk és társainknak is, úgy voltunk vele, legrosszabb esetben egy halászkocsmában nézzük végig, de megindulunk.

Az utazás probléma nélkül telt el, még itthon a duty free-ben feltankoltunk magyar borokkal, majd a 2 órás utazás után péntek éjszaka 1 körül foglaltuk el a stadionhoz közeli szállásunk. Ritkán járunk északra, pénteken körbenéztünk a városban és ismerkedtünk a helyi környezettel. Ami első ránézésre furcsa volt, hogy még a sarki fűszeresnél is van legalább egy játékgép, a 4,7%-os alkoholtartalom feletti italoknak külön „trafikjuk” van, valamint 21 óra után úgy lelakatolják a sörös hűtőt, hogy rögtön lemond az ember a diszkontáron körülbelül 3 eurós sörről.

Meccsnapon kinéztünk a finn-magyar szurkolói focira, sikeresen átvettük a jegyeket (még egyszer nagy köszönet a buszos túrát szervező Mariannak, hogy sikerült kártya nélkül jegyhez jutnunk), és egyre több magyar ismerőssel futottunk össze a stadion környékén. A vendégszektor mellé szóló hazai jegyekkel 40 perccel a meccskezdés előtt értünk be, addigra már elvették több magyar társunk zászlóját és a buszosok által hozott kiírást. A jól bevált „ha a hölgy viszi be a drapikat, meg se nézik” akció után, mi lazán szinte jegykezelés nélkül léptünk be a stadionba. Külön öröm volt ez a kártya elleni harc közepén, hiszen a hazai meccseket nem látogattuk, zászlóink, jelképeink nem szívesen látott vendégei voltak a nemzeti tizenegy fellépéseinek.

Ami a finn Olimpiai Stadiont illeti, amellett, hogy Puskásék 1952-ben olimpiai aranyat nyertek itt, szerintem Európa egyik legszebb old school létesítménye, fapadokkal, különösebb kordonok, szektorelválasztók nélkül.

Örömmel töltött el a lelátón, hogy ilyen szép számban kísértük el a csapatot (200-an körülbelül), viszont a meccs előtti külön választott kártyás/nem kártyás megoldás nem osztott nagy sikert, nem is élt sokáig, egybenyitották a két szektort. A kezdeti „semmilyen zászlót nem rakhatunk ki a semleges/hazai szektorban” elnevezésű játékot szerették volna a hazai rendezők betartatni, ez ahogy elkezdődött a meccs, már a negyedik percben megdőlt és végre kikerültek a magyar molinók.

A meccsről kár pazarolni a szót, Stieber mennyei befejezése (0-1) és a játékosokkal való ünneplés megkoronázta az északi túrát.

További képek