EURO2016: 107 nap után újra itthon - szurkolótársunk története a jogtalan bebörtönzésről

Debreceni szurkolótársunk három hete újra itthon van. Ő az a srác, akit a marseille-i kavarodás után egyedüliként letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Egy rendőr valótlan állításainak köszönhetően 107 napot töltött a francia börtönben, most a Hajdú Online-nak mesélte el történetét, hogy mások is okuljanak belőle.

Semmi előjel

„Egy kisbusszal utaztunk ki a barátainkkal az Európa-bajnokságra, és Marseille közelében béreltünk egy apartmant. Az izlandiak elleni június 18-ai meccs előtt egy nappal érkeztünk meg a szállásra, másnap pedig vonattal mentünk be a városba, a régi kikötőbe, ahol a szurkolók gyülekeztek, magyarok és izlandiak vegyesen, nagyon békés, barátságos hangulatban. Bár előtte egy héttel komoly csatatérré változott a hely az orosz huligánok és az angol szurkolók összecsapásai nyomán, mi ebből már semmit nem érzékeltünk, a komoly létszámban felvonuló rendőrök sem lihegték túl a dolgokat. Az utcán, a tereken nem lehetett szeszes italt fogyasztani, ha meglátták valakinél, elvették és elhajították, de semmi több. Felejthetetlen élményt jelentett a magyar táborban az utcai vonulás, mi egy szurkoló társammal a második-harmadik sorban meneteltünk, ilyen hangulatban érkeztünk meg a stadionhoz.

A beléptetésnél már látszott, hogy bennünket, akik Magyarország feliratú fekete pólót viseltünk, tetoválások vannak rajtunk, szigorúbban ellenőriznek, mint a mezes, sálas szurkolókat, de ezzel sem volt semmi probléma. Az akkor kezdődött, amikor a mi drágább helyre szóló jegyeinkkel át akartunk menni a kapu mögötti szomszédos szektorba, ahol az ultrák is gyülekeztek. Pontosabban, eleinte ennek semmi akadálya nem volt, csak amikor látták a biztonságiak, illetve a kék szabadidőruhás rendőrök, hogy ez nem 10-20, hanem több száz embert jelent, akkor szabadult el a pokol.

Senki nem értette

Miután mi az elsők között átugráltunk a kerítésen, vártuk a többieket, de addigra nekik már megálljt parancsoltak a biztonságiak, elkezdték ütni a kerítésen kapaszkodókat. Mivel a barátaim is köztük voltak, visszafordultam, hogy megkérdezzem, miért nem engedik át őket. Addigra azonban már nagy lett a zűrzavar, a kapu mögötti táborból is többen érkeztek és a kerítésről is igyekeztek átugrani a barátaink, szurkolótársaink. Így két tűz közé szorultak a biztonságiak és az említett rendőrök, akik – mint utólag megtudtam – összecsukható fémbotot, viperát is elővettek, azzal csépelték a drukkereket, akik nem értették, mi váltotta ki a hirtelen agressziót, hiszen előtte még elnézték a biztonságiak a helyváltoztatást. A zűrzavar közepette egyfolytában próbáltam kommunikálni a rendfenntartókkal, hogy megtudjam, mi történt. Eközben – több akkor készült fotón is jól látszik – nemhogy agresszívan közeledtem volna feléjük, hanem széttárt karokkal próbáltam szót érteni velük.

Sem én nem ütöttem meg őket, sem ők nem bántottak. Végül a többiek áttörték a kordonjukat, azóta már láttam, hogy tőlem lentebb volt dulakodás, verekedés is, de nekem úgy ért véget a cirkusz, hogy valaki a hátam mögül benyúlva leütött egy rendezőt, aki engem is magával rántott, így estünk el. Később itthon többen azt hitték, hogy amiatt az ember miatt tartóztattak le, de itt jön a csavar, őt többet nem is láttam, hanem egy számomra ismeretlen rendőr jelentett fel, akivel először a rendőrségen találkoztam. Hiába próbáltam angolul megkérdezni, miért állítja rólam, hogy én ütöttem meg, csak mutogatott rám és közben félreérthetetlenül keresztbe húzta a nyaka előtt a hüvelykujját, jelezve mi vár rám. De addig még volt néhány boldog órám.

Gyanútlanul sétált

A mérkőzés fantasztikus volt, s bár nem tudtuk megverni Izlandot, óriásit szurkoltunk, örömmámorban ünnepeltük a csapatot a lefújás után még egy darabig, majd elhagytuk a stadiont. Bár előre megbeszéltük, hogy más jármű híján taxival megyünk vissza a szállásra, de abban a hangulatban, a nyári időjárásban még jól esett az esti séta. A többiektől kicsit elszakadva mentem az utcán, amikor hirtelen erős taszítást éreztem hátulról, és már a földön is voltam, éreztem, legalább hárman kaptak el, nem erősen, de ütöttek is. Ultraként egyből az jutott az eszembe, hogy valamilyen szurkoló tábor tagjai keze közé kerültem, csak amikor hátracsavarták a karom, kezdtem rájönni, rendőrök a támadóim. Aztán megláttam a civil ruhások jellegzetes narancssárga karszalagját, így bizonyossá vált, csak az nem, miért rohantak le. Hiába kérdeztem őket, egyetlen választ kaptam: huligán.

Telefon egy hónap után

Egy tolmács segítségével aztán megtudtam, hogy garázdasággal vádolnak, az említett rendőr a szembesítésen is állította, hogy megütöttem, s közben mutatta a leragasztott állát. Próbáltam védekezni, hogy akkor ennek az én öklömön is nyomának kellene lennie, erre közölték, hogy viperával vertem meg. Nekem ez teljesen új információ volt, én ilyen eszközre a stadionban fel sem figyeltem, de nem hatotta meg őket. Ezek után egy apró fogdába kerültem, amiben egyetlen kőpriccs, rajta egy matrac volt. Másfél nap alatt négy darab kekszet és 3-4 deci almalevet kaptam. Az nagyon idegörlő volt, hiába kértem, nem kaptam többet, az idő múlását sem érzékeltem, de nagy sokára csak eljött a hétfő reggel. Igaz, vasárnap videókonferencia keretében közölte velem egy bíró, hogy másnap lesz a tárgyalásom. Próbáltam megtudni a tolmácstól, mire számíthatok, hiszen megvolt a jegyem a lyoni mérkőzésre is, de ő már mondta, azt bajosan fogom látni, mert az aktám alapján 3-tól 24 hónapig terjedő börtönbüntetést kaphatok. Ebben a helyzetben még inkább szerettem volna az itthoniaknak, főleg anyukámnak telefonálni, amit addig húztak, hogy csak egy hónap(!) múlva hívhattam fel.

Két évet kért az ügyész

Az egész tárgyalásban az volt az érdekes, hogy az ügyész valójában nem engem támadott, hanem a rendőrséget védte, ugyanis egy héttel korábban alaposan leszerepeltek, hiszen egyetlen orosz huligánt sem tudtak elkapni a balhék után a helyszínen. Rá kellett jönnöm, velem akar példát statuálni, mint ahogyan az engem bevádoló rendőr is. Ehhez még egy érdekes adalék, amit már itthon a többiektől tudtam meg. Mielőtt földre vittek volna, több, angolul beszélgető rendőr a tömegben elvegyülve úgy viselkedett, mintha futballbírók lennének, és amikor mögém értek, piros lapot mutattak fel, ami jeladás volt az érkező rendőröknek, akik később lerohantak. Mondhatni stílusos! Az ügyész viszont nem volt az, két év börtönt kért rám, és két év kitiltást Franciaországból. Hiába mutatott az ügyvédem olyan fotókat, ahol látszik, hogy békésen próbálok beszélgetni, a bírót az sem győzte meg, hat hónap letöltendő börtön és két év kitiltás lett az ítélet. Azzal már vittek is át a börtönbe. Előtte még azért találkoztam rendes rendőrrel is, aki felajánlotta a segítségét, mert úgy vélte, ártatlan vagyok. Így tudtam eljuttatni a nálam maradt szálláskulcsot a többieknek, akik addig nem egészen megszokott módon „jártak” ki és be az apartmanba. Ám, nem csak az maradt nálam, hanem a társaság pénze is, amit azzal bíztak rám: Gergő vigyázz te rá, veled úgysem szokott történni semmi. Na, ezt jól benézték!

Francia börtön (v)iszonyok

Viszont nekem az a több mint 150 ezer forintnyi valuta nagyon jól jött a 107 nap börtön alatt, mert mindent pénzért kellett megvenni. Pénztelenül havi 20 eurót kaptam volna, de ennyiből nem sok mindenre futotta volna. A telefonálás elhúzódását már említettem, de nem sokkal jártam jobban a pénzemen nekem nyitott „számláról” megrendelt holmikkal (wc-papír, fogkrém, csoki, keksz) sem, melyekre általában két hetet kellett várni, mire megkaptam. Mivel „meghosszabbított” tartózkodásom idejét maximum az Eb végéig tippeltem, mert bíztam a fellebbezésünkben, próbáltam nyugodt maradni, tudomást nem venni a rabtársakról, akik között azért akadt egy-két sunyi arc. Ahogy kimehettünk az udvarra, azonnal elkezdtem a húzódzkodást meg a fekvőtámaszokat, igyekeztem a balhékból kimaradni, melyekből minden hétre jutott. A francia-arab cellatársam ellen viszont egyszer határozottan fel kellett lépnem, mert megette a két hétre kiszámolt kekszem jó részét, vehettem újabbat. Csak kevés emberrel beszélgettem, köztük öt lengyel szurkolóval, akik talán az ukránokkal verekedtek, és 8 hónaptól egy évig terjedt a büntetésük. Ez is tartotta bennem a lelket, hiszen az én „bűnöm” rendőrverés volt, s mégis kevesebb az ítélet, akkor még sincs minden rendben vele – gondoltam. Egyébként ezt erősítette az a közlés is, amit egy hét után kaptam, hogy jó magaviseletem miatt november 8-án szabadulhatok. Hogy van ez, már június végén tudják, hogy nem lesz velem addig probléma? Próbáltam beszélni az őrökkel is, de érdekes módon csak addig tudtak angolul, amíg közöltek velem valamit, de a kérdéseim, kéréseim már nem értették.

Közbejött ítélkezési szünet

Hetente háromszor tusolhattunk, de aki nem állt reggel 7 órakor a cellaajtóban, akkor az aznapiról lemaradt. Rabruhánk nem volt, mindenki civilben lehetett, nekem előbb a rabtársak adtak váltóruhát, majd egy turkálófélében lehetett hozzájutni. Tévét is lehetett nézni, de azt is csak pénzért, ahogy a hűtőért is fizetni kellett. Számomra csak az Eb volt érdekes, inkább olvastam, a könyveket itthonról küldték anyukámék. Nagyon nehezen viseltem, hogy a fellebbezésemet az időközben kitört nyári ítélkezési szünet miatt csak két hónap múlva, szeptember 28-án tárgyalják majd. Kezdődtek az idegtépő monoton napok: hétfőn, szerdán és pénteken 7-től tusolás; 9 órától mentünk sétára, ami általában 2 óra hosszáig tartott; fél 12-től ebéd (a kaja szinte ehetetlen volt); délután két órától öt óráig szintén az udvar; hattól vacsora, olvasás esetleg tévézés és nem lámpaoltás, mert az egész éjszaka égett.

Akadályozott kapcsolattartás

Bár elhatároztam, minden zavaró tényezőt kihagyok az életemből, azért minden sétára pattanásig feszült idegekkel indultam el, próbáltam elkapni azt a ritmust, hogy ne kerüljek közel senkihez. Az utolsó hónapban például a velem szemben lévő cellába egy gyilkos került, és akár vele konfliktusba keveredhettem volna, de szerencsére minden ilyet megúsztam. Egy hónap után tudtam hazatelefonálni, akkor hallhattam édesanyám hangját, mert nem olyan egyszerű ám a rendszer. Ahogy az első hét után az A blokkból (gyűjtő) átkerültem a C-be, írásban le kellett adnom, kit, milyen számon akarok hívni. Bajban lettem volna, ha fejből nem emlékszem egyre sem, de szerencsére a testvéremét tudtam. A formanyomtatványt június 29-én adtam át, de csak július 17-én kaptam egy kódot és jelszót, melyekkel 20 eurót feltöltöttem, ám csak 20-án tudtam először telefonálni. Ehhez képest például az angol szurkolók másfél – két hét után már telefonálhattak, és rendes formanyomtatványt kaptak az adatokkal. Máig nem értem, én miért estem más elbírálás alá. Előtte leveleket küldtem haza, de az sem mindennapi történet. Már a második napon írtam, amit itthon 3 hét múlva kaptak meg. Volt olyan is, hogy az őrnek átadott levél 4-5 nap múlva jutott el a postára, igaz, utána még ennyi sem kellett a megérkezéséhez. A választ sem adták ide azonnal, olykor egy jobb érzésű őrön múlt, hogy a pénteken már a börtönben lévő levelet átnézte és vasárnap ideadta, mert a kollégája erre nem volt hajlandó, megvárta volna a hétfőt. Hogy mindebben mennyi volt szándékosság és mennyi az általános gyakorlat, azt nem tudhatom, de az biztos, nekem mindenből a rosszabbik változat jutott. Az ottani börtönviszonyok európaisága valószínűleg megkérdőjelezhető, mint ahogyan az egész jogi eljárás is.

Ítélet csak szóban

Videókonferenciával oldották meg a második tárgyalást is szeptember 28-án, az ítéletet 30-án hozták meg, de arról én csak október elsején az édesanyámtól értesültem. Mindössze egy olyan papírt kaptam, hogy október 6-án elhagyhatom a börtönt, és haladéktalanul az országot is a saját költségemen. Persze 2 évre kitiltottak Franciaországból, csak tudnám, miért…?!

Kártérítést fognak kérni

Arról máig nem kaptam papírt, hogy mi alapján engedtek el. A börtönőrök még 5-én is azt mondták, nem mehetek sehová, majd amikor erélyesen követeltem, hogy nézzenek utána, akkor ismerték el másnapi szabadulásom tényét. Most az itteni ügyvédemmel arra várunk, hogy megküldjék az ítélet szövegét, annak ismeretében nyújtjuk be a kártérítési igényünket a francia állammal szemben. A munkából való kiesés, a mintegy félmillió forint mindenféle kiadásokra és természetesen az eljárás során, valamint a börtönben elszenvedett megaláztatások miatt anyagi elégtételt is kell adniuk."

Forrás: Hajdú Online- Égerházi Péter

Képforrás: AFP