Hollandia - Magyarország | Beszámoló a 2010-es 6-1-es amszterdami vereségről

2010-et írunk, a szokásos borongós esős idő volt péntek reggel, amikor fél 8 körül elkezdtünk gyülekezni a Népligetben. Nem sokkal 8 óra után elindultunk, elhagyva a szürke Budapestet, egy jó túra reményében.

A hangulatfokozással már a kezdetektől nem volt probléma, a pacsizás után előkerültek az üvegek, poharak és mindenki igyekezett csillapítani szomját. Ki borral, ki pálinkával vagy egyéb ínyencségekkel. Az első megállóra Győr mellett került sor. Itt feltöltöttük a készleteinket, majd miután csatlakoztak hozzánk, továbbindultunk.

Jó hangulatú beszélgetés, dalolászás vette kezdetét, de még nagyon hosszú út állt előttünk. A köztes megállókat nem részletezném, mert sajnálatos módon csak homályos emlékfoszlányok állnak rendelkezésemre a megállókkal kapcsolatban. Ami teljesen biztos, az az, hogy 16:15 körül leszálltunk a buszról egy benzinkút közelében, majd megemlékeztünk a trianoni katasztrófa 90. évfordulójáról. Elénekeltük a Székely Himnuszt és kifeszítettünk egy kiírást melyen a "Justice for Hungary!" felirat volt olvasható. A kiírás mellé piros-fehér-zöld füst is dukált természetesen. A megemlékezés végeztével elemózsiát vételeztünk a kúton, majd átmozgattuk fáradt lábainkat egy kis labdázással.

Visszaszálltunk a buszra és nekikezdtünk az út hátralévő részének. Említést érdemel az egyik éjszakai megállónk, melyet valahol Németország közepén tartottunk. Sokan kifeküdtünk a pihenőnél található füves részre és egy jó hangulatú beszélgetés vette kezdetét a csillagok fürkészése közben. A beszélgetést egy telefon szakította meg, melyet XII.HDO kapott aggódó anyukájától. A következő kérdés mindenki nevetésre ingerelt: "srácok,elhagytuk már Püspökladányt?" Innentől kezdve görcsbe rándult a gyomrunk a kacagástól és ez a mondat a túra szlogenjévé vált.

Elég sok utat tettünk már meg ekkora és roham tempóban közeledtünk Hollandia felé. Amszterdamba végül hajnali fél négykor érkeztünk meg hulla fáradtan. Kipakoltunk, majd gyors fogmosás a csatorna partján,aztán irány a vasútállomás. Sapkás azonban talált egy jóképű bevásárlókocsit és úgy gondolta, hogy mindenképpen szeretné leforgatni frissen szerzett barátjával a Jackass 3. részét, ezért kisvártatva belehelyezte habtestét a bevásárlóalkalmatosságba és őrült száguldásba kezdett az Amsterdam Arena mellett. A száguldást nem lóerők, hanem Hungary Viktor okozta, aki lelkesen tolta Sapkás "szekerét".

Mivel az első metró csak fél hétkor indult, rengeteg időnk volt még bambulni az állomáson, beszélgetni. Arra most nem térnék ki, hogy hány embert láttunk amíg elindult a metró, de jó néhányan elcsodálkoztunk az arányokon. A sikeres napi bérlet vásárlás után kisvártatva el is indultunk felfedezni a várost. Legnagyobb megdöbbenésünkre kihalt utcák fogadtak minket, pedig ekkorra már mindenkinek a reggeli járt az eszében.

Érdekes módon kilenc előtt semmi nem nyitott ki, így bolyongtunk étel után kutatva. Végül a Central Stationben találtunk egy Burger Kinget, ami szűk negyedórás késéssel végül azért csak kinyitott. A reggeli végeztével nekiindultunk újra a városnak. Amszterdam gyönyörű, impozáns épületekkel, mindenhol rend és tisztaság, azonban találkozva a helyiekkel kicsit olyan érzésünk támadt, mintha valahol Afrikában járnánk és nem Európában.

Kiheverve a sokkot, elindultunk a stadion felé, ahol döbbenten figyeltük milyen elfuserált szerelésben érkeznek a hazai szurkolók. Kicsit olyan volt a látvány, mint amikor 50 ezer ember egy turkálóban vásárol össze magának mindenféle ízléstelen ruhadarabot. Az Elvis imitátortól a majomemberig mindenféle holland mezbe öltözött érdekességgel találkoztunk. Majd elfelejtettem, hogy a metrón Sapkás megkérdezett egy -nem tudjuk azóta se,hogy milyen lény volt- ember szerű lényt, hogy ő miféle szerzet vajon.

A beengedés mondjuk úgy, hogy kevésbé volt ínyünkre, ugyanis minden amit gyűlölünk a modern fociban, az itt jelen volt. Nem vihettük be a kétrudas zászlóinkat, a dobot, megafont és a kiírást sem, amivel megemlékezni kívántunk volna nemzetünk sorstragédiájáról. Ezzel szemben voltak névre szóló jegyek, értetlen biztonsági szolgálat és egy olyan szektor, ami elvileg a miénk volt, de tele volt hollandokkal. Számomra érthetetlen, hogy miért nem volt egy olyan szektor ahova csak vendégszurkolókat engedtek be.

Mindennek tetejében az egy biztonságit sem zavart, hogy az 120 centi hosszú műanyag trombitákkal, amit a hollandoknak osztogattak ugyanúgy lehet sérüléseket okozni, mint a mi kétrudas zászlóink műanyag rúdjaival. Ennek ellenére narancssárga trombitát be lehetett vinni, magyar kétrudasokat nem. Ennyit az egyenlő elbírálásról.

A mérkőzés kezdetekor a Himnuszunknak megint valami remix verzióját játszotta el a zenekar, kicsit illúzióromboló volt, mint ahogy az is, hogy csak holland nyelven mondott be mindent a hangosbemondó. Az első pár perc után Lila Laci úgy döntött, hogy kimegy egy kicsit a stadionból, a biztonságiak meg úgy döntöttek, hogy nem is jöhet vissza.

Az 5. percben Dzsudzsák révén vezetést szereztünk, ekkor robbant a magyar tábor és a halvérű hollandok csak néztek ránk bután. Tőlünk zengett az egész stadion percekig. Az első félidőben örültünk, hogy nem szórtak meg minket, viszont a szünet után magasabb fokozatra kapcsoltak a házigazdák és gyakorlatilag akkor rúgtak gól nekünk, amikor akartak. Az ötödik gól után többen is kivonultunk a szektorból és csak a meccs vége után mentünk vissza, amikor a csapat kijött a szektorhoz megköszönni a buzdításunkat. Hátat fordítottunk nekik, így tudatva, hogy ezzel a lelketlen játékkal és nem törődöm magatartással szerintünk méltatlanok a címeres mez viselésére. Itt szeretném megjegyezni, hogy egyedül Juhász Roland nyilatkozata volt korrekt a vasárnapi Nemzeti Sportban. A többieknek is követnie kellene a példáját és kicsit magukba szállni. A pályán Dzsudzsák volt az, akin látszott az elszántság a küzdeni akarás. A többiek igazán összedobhatnák nekünk a belépőnk árát...

A meccs végeztével mondani se kell nem volt hurrá hangulat, amikor elindultunk a busz felé. Bepakoltunk majd elindultunk a városba nézelődni, szuveníreket vásárolni. Nagyjából negyed kilenc körül startoltunk Budapest felé. Fáradtak és csalódottak voltunk, hiszen 20 óra utazás után nem ezt vártuk kedvenceinktől.

Az éjszaka alvással telt és fél 12 után csak hajnalban álltunk meg némi pihenőre egy benzinkúton. Lassan, de biztosan közeledtünk Budapest felé és nekiláttunk a fennmaradó szeszkészlet megsemmisítésének is. Három óra után sikeresen leszálltunk és örömmel szemléltük, hogy végre süt a nap itthon is.