Így jutottunk ki az Európa-bajnokságra - II. rész

3 részes összefoglaló, milyen is volt az Eb-selejtező, szurkolói szemszögből. Szurkolói kártya, bukaresti túra, kivetítős szurkolás, pótselejtező.
Mozgalmas másfél évnek lehettünk részesei.

Az első visszatekintő bejegyzésünk a görögök elleni hazai mérkőzéssel zártuk. Északi túra következett ezután, 2015. júniusában. Finnországban volt az első (és egyben utolsó) idegenbeli találkozó, ahova szurkolói kártya kellett.
Az indulazutazas.com buszt szervezett, többen viszont repülővel tették meg az utat Európa legészakibb fővárosába.
Az utazás előtti napok feszültséggel teltek, jegyeink még nem voltak.
Végül sikerült kijátszani a rendszert és a hazai szektorba belépőt vásárolni, ami nagy fegyverténynek számított ebben az időszakban.
A túra méltó zárásaként megint jött a dráma, Stieber Zoltán góljával győztünk a hajrában.

3 hónap volt a románok elleni hazai meccsig.
Mindenki reménykedett, győz a fanatizmus, és sokan bejutnak azokból a brigádokból, akik a bukaresti túrákat is megjárták.
Augusztusban jött a hír, 500 jegyet "félretesznek" azoknak, akiknek nincs szurkolói kártyájuk.
Egy nap alatt elfogytak a jegyek, a CB a kintmaradás mellett döntött és kivetítőt szervezett.

Összefogtak a szurkolók és egy nagyszabású rendezvényen mutatták meg, nem 500 főből áll a magyar tábor.

A mérkőzés előtt ilyen hangulat uralkodott a Népligetben:

A félidőben több könnygázgránátot lőttek a szervek a tömegbe, amire azóta sincs magyarázat. Bent átlagos hangulat volt, 0-0-ás döntetlen mellett.

Sokan, már a kivetítőzés másnapján repülőre szálltak, Észak-Írországban játszottunk szeptember 7-én.
Itt eldőlhetett volna a továbbjutásunk sorsa, Guzmics góljával vezettünk, emberelőnyben voltunk, végül a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak...

Következett az októberi Feröer-szigetek elleni mérkőzés.
A CB visszatért, kártya sem kellett a jegyhez és újra magasba emelkedtek a kezek.

Ott valami megváltozott. Égtünk 1-0-ra, nem ment a csapatnak.
Újra volt szervezett szurkolás és sikerült átlendíteni a játékosokat a holtponton.
Böde Dani beállt a félidőben és megfordította a mérkőzést.

2-1-re nyertünk és szervezhettük az athéni túrát, reménykedve, hogy 44 év után újra kijuthatunk.

Képforrás: Hungarian Ultras, luckystriker1899 prod., Vojtik Szimona