Feljutott a Sepsiszentgyörgy!

A legmerészebb szurkolók se gondolták, hogy már az idei évben elérheti a csapata román első osztályt, de erre a szentgyörgyi srácok rácáfoltak.

A szezont megelőzően a vezetőség elvárása az volt, hogy a csapat a felsőház valamelyik helyén végezzen. Habár a szezont vereséggel kezdte az OSK, így is az első 10 találkozóból 5-öt sikerült megnyerni a fiúknak, emellett még 3 döntetlent értek el, és csak 2 mérkőzésen hagyták el vesztesen a pályát.

Ami igazán elindította a csapatot felfelé a tabellán, illetve a szurkolók feljutásról szövögetett reményeit, az egy 6 meccses győzelmi széria volt, amikor a csapat nem talált legyőzőre a bajnokságban. Igaz közben volt egy román kupa nyolcaddöntő mérkőzés, ahol hosszabbítás 100. percében kapott góllal esett ki a csapat a kupából.

A szezon második fele is nagyon kedvezően alakult, mivel 15 mérkőzésből csak 2 vereség, és 2 döntetlen leszámítva a több 11 meccset mind behúzta a székelyföldi csapat, és a legnagyobb rivális Arad váratlan hazai bukása után egy fordulóval a vége előtt automatikus helyen feljutott a Sepsi OSK a román első osztályban.

Természetesen a csapat teljesítménye nem lett volna ennyire remek, ha nincsenek a csapatnak ilyen kiváló szurkolói, akik minden körülmények között kiálltak a csapat mellett, és mindenhova elkísérték a csapatukat. Sokszor vállalva azt, hogy nagyon sok helyen gyűlölködve álltak hozzájuk a vendéglátók, és nem oda illő rigmusokkal gyalázták a szentgyörgyi szurkolókat.

Reméljük, hogy ennek a mesebeli történetnek ez csak a kezdete, mert a java csak most jön, mivel biztosan sokkal nehezebb élete lesz az élvonalban, ismerve a román szurkolókat, és vezetőséget. Ezután a szentgyörgyi szurkolók életben lesz igaz a mondás, miszerint: Minden héten háború!

Erdélyi szurkolótársunk írása