Több millió forint értékben jótékonykodtak a magyar szurkolók

Idén is több millió forint értékben adományoztak a magyar szurkolói csoportok az év végén. A hazai média (döntő többsége) ezekről a jótékonysági akciókról könnyen megfeledkezik, mi azért megpróbáltuk összegyűjteni őket.

A lista korántsem teljes, folyamatosan bővül! Az adományozó szurkolók felsorolása ABC sorrendben lettek rendezve:

Békéscsaba

"Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is karácsonyi adományozást szervezünk. Ebben az évben egy társunkon keresztül, Erdélybe küldünk csomagokat, kint élő magyar gyermekeknek (óvodástól egészen általános iskola felső tagozatos korosztályig)."

Carpathian Brigade

"A legmagasabb felajánlott összegeket teljes egészében az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány számára fogjuk átadni a magyar szurkolók nevében."

Diósgyőr

Az Ultras Diósgyőr és a Diósgyőr Szurkolók Közössége is jótékonysági akcióval készült az ünnepekre, mely során kárpátaljai családoknak, illetve a miskolci kórház leukémiás gyerekeket gyógyító osztálya kapta.

Ferencváros

"December 18-án kedden bevittük az adományokat a kórházba, ahol átadtunk mindent a főnővérnek és a kollégáknak. Sajnos a jelenlegi átépítések és egyéb változások miatt az osztályokon fekvő gyermekeket idén nem látogathattuk meg, de így is nagy öröm, hogy tudtuk segíteni a kórház munkáját és könnyebbé tenni számukra a mindennapokat."

“Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az adománygyűjtésünkhöz . Az adományok már a felvidéki központi gyűjtőhelyen, ahonnan a héten további adományokkal együtt indulnak útnak a székelyföldi Böjte Otthonokba!”

Kispest

"A KLTE az Északi Kanyar és az Édeském cukrászda jóvoltából tartós élelmiszert és finom sütiket osztottunk rászorluló családoknak. Gróf Klaudia és Dávid segítségével."

Nyíregyháza

"A Spartacus 1928 Egyesület novemberi felhívása nem várt pozitív eredményt hozott: a képen a felajánlásoknak csak egy része látható, és a fotó talán nem is adja vissza, hogy mennyi ruhát, játékot és egyéb, hasznos holmit kaptunk. Ezért leírjuk: rengeteget!"

"A képen látható és nem látható ajándékokat holnap adjuk át Debrecenben a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak."

Transylvanian Fanatics

“Elsősorban megszeretnénk köszönni mindenkinek, aki valamilyen formában segített nekünk, hogy a kezdeményezésünk sikeres legyen. A számok nyelvén: 900 lejt (kb. 63000 forint) sikerült összegyűjteni a pólómintánkkal, ebből 700 lejt hozzánk küldtek el, 200 lejt pedig egyenesen a Juventutti Alapítványnak.”

Veszprém

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház újszülött illetve gyerekosztály részére gyűjtöttek a veszprémi futsal-fanatikusok.

Várjuk a további, még nem közölt beszámolókat a jótékonysági gyűjtésekről! Köszönjük!

Piros-fehér-zöld sikerekben és örömökben gazdag boldog Újévet kívánunk minden magyar szurkolónak!