Az éjjel Andorrában ért véget

Szurkolói szempontból kedvező volt a selejtezősorozat sorsolása, hiszen nyár elején látogathattunk el Andorrába, így többen nyaralással egybekötve szervezték az utazást. 2012 után másodszor vendégszerepeltünk az Ibériai-félsziget 80.000 főt számláló miniállamában, hogy majd 600 fővel szurkolhassunk 2000 kilométerre Magyarországtól.

A mérkőzés napján a Parc Centralba volt meghirdetve a gyülekező, hogy a megszokott módon együtt vonulva közelítsük meg a stadiont. 300-an indulhattunk el másfél órával a meccs előtt, mindennemű felvezetés és felesleges rendőri jelenlét nélkül.

A beléptetésnél viszont már máshogy gondolták a helyiek az érkezésünk, mint mindig, most is a legnagyobb problémát a dob és megafon bejuttatása jelentette. A biztonságiak túlbuzgósága után minden a "helyére" került, pozitívum, hogy hosszú idő után bejutott a vendégszektorba egy nagylengetős is.

Ami a stadiont illeti, a 2014-ben átadott 3306 fős létesítmény impozáns látványt nyújt a hegyek között, Feröer után az utóbbi évek egyik legszebb stadionjában szurkolhattunk a válogatottnak.

Nem véletlenül várat magára napok óta a beszámolónk, még most is nehéz mit mondani a mérkőzésről. A szurkolók nagy része olvasta a Carpathian Brigade véleményét, ami Andorrában történt az sokkolt mindenkit. Lehet kifogásokat keresni, szakmai vitákba bonyolódni, de amit a kintlévők átéltek a helyszínen, arra nincsenek szavak. Rég történt meg, hogy annyira reménytelenül játszott a csapat, hogy a második félidőben alig volt szurkolás.

A lefújás után volt annyi a csapatban, hogy kijöttek a tábor elé és ahogy később több játékos nyilatkozott, teljesen érthető volt a szurkolók reakciója. Nem hinnénk, hogy bárki is úgy tervezte a túrát, hogy a meccs után le kell vetetni a válogatottal a mezt, de valahol meg kellett húzni a határt.

Évekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy 600-an jöjjünk össze Andorrában (2012-ben 120-150-en lehettünk), 3000-en Lisszabonban, vagy sorolhatnánk. Az Eb egyik pozitív hatása volt, hogy bárhova mentünk idegenbe, az előző évi megjelenéseket messze túlszárnyaltuk létszámban. Az utolsó szabadságaikat és pénzüket tették fel az emberek újra a válogatottért, nem gondolva, hogy Andorrában kapjuk a legnagyobb pofont.

Az élet megy tovább, mondja a megmondóember, viszont érdemes egy pillanatra elgondolkodni, mi várható a válogatott lelátójával a jövőben. Többezer fanatikus tette bele legjobb tudását és elhivatottságát, hogy fejlődjön a magyar tábor.

Félő, hogy eljönnek azok az idők, amikor megcsappan a létszám, megakad a fejlődés, nehezebb lesz összehozni egy-egy vonulást, koreót, vagy közös szurkolást.

A cél adott volt és lesz is; egységesen és büszkén megjelenni bárhol Európában.