[UH Interjú] Fultraz Stickers - beszélgetés Európa egyik legnagyobb matricagyűjtőjével

Blogunk a válogatott mérkőzések közti szünetet kihasználva a lelátói kultúra egy újabb underground szegmensére szeretne betekintést nyerni. Korábban írtunk a honi sálgyűjtőkről és a Futballbörzéről, most egy hasonlóan felépülő, cserére alapuló szenvedélyt mutatunk be, a matricagyűjtést.

Miután kiállítók és aktív résztvevők voltunk az első magyar Futballbörzén, fontosnak tartjuk, hogy e téren is mutassunk érdekességeket, a fiatalok számára eddig nem ismert információkat.

Rendhagyóan, most a nemzetközi gyűjtők közül az egyik legtöbb különböző matricával rendelkező Fultraz Stickers-szel kezdjük a háromrészes, ragadós szenvedélyről szóló sorozatunk.

Az egyik legnagyobb európai gyűjtője vagy a matricáknak. Bemutatnád magad olvasóinknak, illetve hogyan is kezdődött ez a szenvedélyed?

32 éves futballszurkoló családapa vagyok Dániából, a Silkeborg IF szurkolótáborából. 8 évvel ezelőtt kezdődött a Fultraz Stickers története. Korábban sálakat gyűjtöttem és nem foglalkoztam különösképp a matricákkal, de a saját csoportom és az ajándékba kapott darabokat mindig eltettem.

Egy Dániában dolgozó Wisła Krakkó szurkoló barátomtól kaptam olyan mennyiségű és minőségű Wisła, Śląsk és Lechia mintákat, melynek hatására váltottam és elkezdődött a ma is aktív szenvedélyem. Miután befejeztem a sálgyűjtést, a legtöbb sálat elcseréltem matricákra, amikből addigra már egy kisebb gyűjteményem volt. A megmaradt nyakbaakasztókat megtartottam a saját "múzeumomban".

Mit jelent ma számodra matricagyűjtőnek lenni?

Először is leszögezném, hogy nagyon idő- és költségigényes hobbi a matricagyűjtés, viszont nekem egy fontos szegletét jelenti az ultra történelemnek. Egy szeletnyi szurkolói történelmi áttekintés a gyűjteményem, úgy is mondhatnám. Mindig is vonzottak az utcai művészetek, a graffitik és valahol ezek közé sorolnám a "matricázást" is.

Emellett sokszor meglepődök a pozitív visszajelzéseken, azoktól, akiknek bejön ez a műfaj. Néha még a keményvonalas szurkolók is tiszteletüket fejezik ki a szenvedélyem iránt.

Hogyan áll össze a kollekciód, hány darabnál jársz jelenleg? Melyik országból érkeznek a legnagyobb csomagok?

A gyűjteményemet 70.000 darab matrica alkotja, melyek 50 országból érkeztek, a világ minden tájáról. A legtöbb különböző minta Lengyelországból érkezett, összesen 22.000 darab, de nem hanyagolható el Németország a maga 7.400-as mennyiségével, és ide sorolnám még Ukrajna (5.900 darab) és Oroszország (5.700 darab) nálam lévő kollekcióját is.

Elég tetemes mennyiségnek hangzik így, ezért szigorú rendszerben, országonként és klubonként külön mappákba gyűjtöm a beérkezett mintákat.

Vannak fix partnereid, akikkel cserélgetsz?

Nyugodtan mondhatom, hogy az idők során sok barátra tettem szert a szakmában, akik segítenek, hogy minél jobban kiteljesedjen a kollekcióm. Amióta gyűjtő vagyok sok segítőkész szurkolóval találkoztam és az sem ritka, hogy egy-egy csere alkalmával 300 darab feletti mennyiséget is kapok tőlük. Vannak nagyobb partnereim Lengyelországból, Csehországból és természetesen Magyarországról is.

Melyik volt a legkalandosabb történeted eddig?

Kétszer kaptam Ukrajnából úgy 4000 darabos pakkot, hogy több hétbe került csapatokhoz igazítanom a különféle mintákat, mivel az összesen cirill betűs feliratok álltak.

Volt már rá példa, hogy 2000 darabos ŁKS Łódź csomag érkezett Magyarországról, el is sikerült pár éjszakát töltenem vele, mire kiválogattam, melyikek hiányoznak a gyűjteményemből.

A legjobb személyes élményem viszont egy családi kiránduláson történt, Krétán. A helyi OFI Kréta mérkőzésére néztem ki és botlottam bele egy nagyon "barátságos" hool-csoportba (Krites), akikkel szóba elegyedtem, végül 200 különböző matricával, pólóval és pulóverrel gyarapodott a gyűjteményem.

Vannak saját tervezésű Fultraz Stickers mintáid, tervezel esetleg másoknak is matricákat?

Sokat terveztem szurkolói csoportoknak, elég jutányos áron, a minden kinyomtatott mintából kérek 25 darabot a kollekciómba. Ezek a kölcsönös segítségek jól jöttek nekem és a gyűjteményemnek is.

Az utóbbi időben viszont ez a rész visszaesett, miután megszületett a lányom, kevés időt tudok szakítani a tervezésre.

Milyen véleménnyel vagy az európai mintákról? Van esetleg kedvenc országod, vagy klubod a gyűjtés terén?

Sok tehetséges grafikus munkálkodik ebben a szurkolói szegmensben, hogy jóhírét vigyék a mozgalomnak, viszont nagyon sok gagyi darabbal is találkoztam már. Ez annak köszönhető főként, hogy végtelen egyszerű lett a kivitelezés, nyomtatás része a dolognak.

Nehéz külön kiemelnem kedvenc országot, de ha egyet kell említenem, Görögországban sok hatalmas és egyszerű matrica található, főként színes grafikákkal és fotók felhasználása nélkül.

A klubokat tekintve szeretem a Korona Kielce, Sparta Prága, Dynamo Kijev, Espanyol, Real Madrid (Ultras Sur) és a Dynamo Drezda szurkolótáborainak matrica dizájnjait.

Melyik országból a legnehezebb a beszerzés? Melyek számodra a legértékesebbek darabok a gyűjteményedből?

Több különleges és értékes darab alkotja a 70.000-es kollekciómat, de abban biztos vagyok, hogy a legértékesebbek a HSV Hamburg, VfB Lübeck és német válogatott matricák kezdve a '80-as évektől, a '90-es évekig bezárólag. Ezeket egy idősebb Lübeck huligántól kaptam ajándékba. Továbbá megemlíteném még a régi Espanyol matricáimat is.

Ami a nehézséget illeti, Olaszország és Görögország jár az élen a beszerezhetőséget illetően. A helyi gyűjtök csak a saját országukon belüli mintákat gyűjtik, így ritkán jöhet össze csere velük.

Milyen véleménnyel vagy a magyar szurkoló matricákról?

Főként szép megjelenés jellemzi a magyarokét, azokból amik hozzám eljutnak. Annyi a hiányérzetem, hogy nem gyártanak nagyobb méretekből, vagy lehet csak a gyűjteményemben nincsenek még. Azt kiemelném, hogy a magyar gyűjtők Európa egyik legmegbízhatóbbjai közé tartoznak, gyors egyeztetés után mindig megkaptam időben és negatív meglepetések nélkül a csomagjaimat Magyarországról.

Végül üzenem minden magyar szurkolónak, hogy tartson ki és harcoljon a modern futball ellen. Ami a válogatottat illeti, tiszteletre méltó az egység, amit az utóbbi nagy meccseken láttam. Remélem hamarosan Dániában is pályára lép a nemzeti tizenegyetek!

Fultraz sticker elérhetőségei: