Így vertük meg utoljára a Feröer-szigeteket

A feröeri vendégjáték utolsó hetében vagyunk, ezért felelevenítjük milyen is volt a két válogatott 2015-ös budapesti mérkőzése.

2015 októberében járunk, 1 hónappal a románok elleni kivetítős meccsnézés után. Frissek voltak az emlékek, ráadásul a románok elleni 0-0 után Észak-Írországban az utolsó percben kapott góllal(1-1) távolabb került az egyenesági kijutás az Eb-re.

Sokan ettől a Feröer elleni meccstől várták a fordulatot. 1 év után először mutatkozott reális esély, hogy szurkolói kártya nélkül is jegyhez lehessen jutni, így a Carpathian Brigade visszatért a lelátóra.

A mérkőzés nem indult jól, a 11. percben vezetést szereztek a vendégek.
A csapat görcsösen játszott, úgy látszott, hogy nem sikerült túllépni a belfasti utolsó perces gólon.
A második félidőben beállt Böde Dániel, aki a maga harcosságával megfordította az eredményt.

A játékot illető szakmai elemzésekben elmélyülni felesleges, inkább közelítsük meg a másik oldalról az összecsapást. Lejátszott a csapat 4 mérkőzést az új ferencvárosi stadionban, úgy hogy nem volt szervezett szurkolás a kapu mögött. Ezen a mérkőzésen láthattuk a selejtezőben először, milyen amikor a csapat és a szurkolók egymásra talál.
Volt szurkolás, küzdelem és sikerült átlendíteni a csapatot a holtponton.

Érdemes egy pillanatra elgondolkodni, milyen lett volna, ha a lelátó csendjét csak a füttyszó törte volna meg?

Képek

A mérkőzés összefoglalója

Magyarország 2-1 Feröer szigetek from Üllői út 129. on Vimeo.

Forrás: luckystriker1899 prod., Sas Gabor Photo, fotoapalyaszelerol.com