Vendégszektor #2: Két hete jelent meg magazinunk második száma – Néhány részlet a tartalmakból

A „Nyugaton már megoldották” oldallal közös kiadványú magazinunk második számából a nemzetközi szekcióval foglalkozó felület már osztott meg néhány részletet az újságból, így teszünk most mi is.

Egy közös cél a csoportérdekek felett – Ultras Kispest, avagy az Északi Kanyar – Interjú a kispesti tábor képviselőivel:

„...Ugyan több különböző csoportból indultunk, de be kellett látnunk, hogy a továbbfejlődés érdekében háttérbe kell sorolni a csoportérdekeket. Csoportok persze léteznek továbbra is, hiszen szinte mindenki amiatt kezdett a kanyarba járni, de a szervezést tekintve egységes Északi Kanyar van, egy Ultras Kispestben hiszünk, ami azt jelenti, hogy teljesen kukába dobtuk a csoportérdekeket, emellett pedig szorosabbra fűztük a kapcsolatot a csoporton kívüliekkel. Az elmúlt egy év – kiemelten a 25 éves buli és a bajnoki cím – nagyot lendített rajtunk, de minden nap teszünk azért, hogy jobbak legyünk. Ha csoportokat kell mondani, akkor az URB, a Guardia, a Havanna, a Szelídek, a Szövetség és a City tagjai egyaránt jelen vannak; egymás között tudjuk, hogy ki mit tett hozzá az elmúlt 27 évhez, és nem lenne elegáns bárkit kiemelni vagy épp elfeledkezni róla."

„A múlt dicső, a szenvedély örök” – Stadionavató Miskolcon:

„Maga a koreó, illetve a felhúzáshoz szükséges kötélrendszer 2 hét intenzív munka eredményeként jött létre. Napi 10-11 órát dolgoztunk, hogy időre elkészülhessen a 40*20 méteres molinó. Külön örömmel töltött el mindannyiunkat, hogy mennyire sokan támogattak minket. Akadt, aki helyiséget biztosított számunkra, míg más a szabadságát áldozta fel. A munka jó hangulatban folyt minden egyes alkalommal, de azért hozzá kell tennünk, előfordult, amikor nemcsak a Diósgyőr adott számunkra erőt és mindent lebíró akaratot… hanem más, gyümölcsből készült ital is!

A megnyitó előtti napon tartottunk egy főpróbát, amikor szélcsendben sikerült felhúzni a zászlót. Sajnos a mérkőzés reggelén arra ébredtünk, hogy viharos erejű szél fúj az egész városban, ez aggodalomra adott okot. Szerencsére jól vizsgázott a koreó, ami mellé csaknem 10 000 kartont is kiosztottunk a még teljesebb látvány érdekében. Hihetetlen büszkeséggel töltött el bennünket, hogy sikerült megvalósítani az elképzelésünket, kivívva ezzel sok ezer ember ámulatát."

Fanatizmus a futballon túl – Interjú a szolnoki kosártábor vezetőivel:

„...A másik legemlékezetesebb válogatott túra az Kolozsváron volt, a Magyarország-Románia kosár EB meccsen. Ide egy busszal érkeztünk a fedélzeten néhány pécsi kollégával. Mindenképpen szót érdemel a ZTE-Körmend-Szolnok összeállás és városnézés a meccs előttről. Kosár brigádok között ez volt az első ilyen akció, örvendetes, hogy a futball után itt is létrejött egy egység a nemzeti színek jegyében."

A Vendégszektor második száma továbbra is elérhető a Ziccer!-TrollFoci SportPubban, a The Casual Budapestben, illetve a veszprémi Grund Bárban, valamint online megrendelhető a vendegszektor.com oldalon.