[UH Interjú] 25 éves a fehérvári Red-Blue Devils

Blogunk 2016 januári indulásánál fő szempontunk volt a válogatott lelátói életével való információközpontú tájékoztatás. Az Európa-bajnokság előtt szerettük volna a legfontosabb pontokat összegyűjteni, de már azzal egyidőleg elkezdtük a tervezést, hogyan tudnánk érdekesebb bejegyzéseket, interjúkat készíteni, klubszimpátiától függetlenül.

Székesfehérvárról eddig olvashattatok írást a szurkolói barátságok témában, ahol a Videoton-RKS Raków Częstochowa és Videoton-Red-Kaos 1997(Zwickau) kapcsolat volt terítéken, de interjút még nem közöltünk az egykori koronázóvárosból. Most, az RBD 25. születésnapja alkalmából beszélgettünk alapítókkal, múltról, jelenről és jövőről.

1992-ben alakul a székesfehérvári Red-Blue Devils ultracsoport. Mesélnétek kicsit az alakulásról, illetve hogy a kezdeti időszakban kik voltak a legnagyobb hatással rátok?

M.: Az alapításkor az akkori fiatal srácok azt a célt tűzték ki, hogy legyen egy olyan csoport, amely szervezetten szurkol a lelátón a csapatnak, összefogja a fiatalokat, utazásokat megszervezi az idegenbeli meccsekre. Azaz az addigi ad hoc jellegű összeverődés helyett, összefogja a dolgokat. Ne felejtsük el, ebben az időszakban sok lakásban még vonalas telefon sem volt, a mobil pedig még hosszú évekig ismeretlen volt.

P.: Ha nem is az alapításkor, de a ’90-es évek második felében avagy felétől egyértelműen az olasz ultra stílus volt az irányadó az RBD számára. A szárnyát bontogató, magyar 3. Félidő illetve a behozott Supertifo magazinok varázslatos világa egyértelművé tette maroknyi tagságunknak, hogy mi is az, amit igazán képviselni szeretnénk a lelátón. És túl a tömegtáborok világán, rengeteg kis tábor lelkesedése és lelátói megjelenése is inspiráló volt. Hangsúlyozom, hogy ez az internet előtt volt, sokkal több odafigyelés és utána járás kellett, ahhoz hogy egyáltalán információhoz jusson az ember!

Több generációt neveltetek ki a fehérvári lelátókon, mi a titka a 25 éve fennálló vezető fehérvári csoportnak?

M.: Minden szerénytelenség nélkül mondhatom az, hogy vannak olyan emberek, akik erőn felül teszik bele az energiát a csoport szervezésébe. Ez az évtizedek alatt rengeteg hullámvölgyből kiszedett minket, és ezekből rendre erősebben kerültünk ki. A vadhajtásokat ideje korán sikerült mindig lenyesegetni, és a belső konfliktusokat is sikeresen tudjuk kezelni. Egyébként ebben nagy szerepe van annak is szerintem, hogy legtöbbünk valóban együtt nőtt fel a lelátón. Tudjuk egymás életének nehézségeit, örömeit, gondjait. Ezek a dolgok láthatatlan, ám mégis erős köteléket alkotnak köztünk. A fiatalabb generációk mindig folyamatosan be tudtak épülni, a baráti társaságok komoly erővé formálták a csoport szekcióit, mindenben.

P.: Ezt csak kiegészíteni tudom azzal, hogy erőssége a csoportnak, hogy nem egy-két emberre van ráépítve, akik ha kiválnak vagy ideiglenesen, esetleg végleg elhagyják a csoportot, akkor az széthullik. Sokszor nehéz megtalálni azt a minimumot amiben minden kvázi vezető/vezéregyéniség ezáltal az általa képviselt kisebb-nagyobb társaságok egyetértenek, de ez egy folyamatos diskurzust tesz szükségessé. Senki nem engedheti meg magának azt, hogy ne vegyen részt a nem szájíze szerinti döntések kivitelezésében, ha a döntés megszületett. Ugyanakkor senki nincs olyan helyzetben, hogy „erőből” diktáljon csoporttagoknak. Csak azok a dolgok mennek át, amire mindenki rábólint. Az lesz csoportügy. A kommunikáció a hétköznapok és a holtidények alatt is folyamatos. És az sem mellékes, hogy ez a csoport nem úgy 25 éves, hogy már senki nem aktív azokból az emberekből, akik életre hívták. 5-6 olyan tagunk van, akik mindmáig napi(!) szinten aktívak legalább 20 éve.

Mekkorára tehető most az RBD aktív köre? A mögöttetek álló 25 évben melyik volt a legnagyobb, létszámot tekintve?

M.: Erre nagyon nehéz válaszolni. 2 éve folyamatosan idegenben játszunk. Erodálja a társaságot az embereket. És ezt a helyzetet a szurkolói kártya elleni tiltakozás előzte meg, amely szintén sokakat eltűntetett a lelátókról. Nagyon nehéz, hisz tényleg minden hétvégén idegenbe kell menni, és nagyon-nagyon hosszú ideje ez van velünk. Viszont há azt nézzük, akkor a nyári idegenbeli Partizan elleni meccsre nem tudtunk minden csoporttagnak jegyet szerezni, pedig a 100 jegyből igyekeztünk minél többet megszerezni. Ha ebből indulok ki, akkor 100 aktív emberünk van. De ismételni tudom csak magam; nehezen tudjuk összetartani a társaságot az állandó idegenbeli meccsek miatt.

P.: Nagyon összetett és „magyaros” kérdés. Tipikus, hogy itthon egy-egy csoport megítélését a létszámban mérik és akárhogy is alakul az biztos, hogy a kritikusok számára az „szánalmas és kevés”… Én sokkal inkább kíváncsi vagyok arra, hány olyan tagja van egy-egy csoportnak akik 5-10-15-…+x éve ultraként élnek és nem csak egy-egy meccsre viszik ki az arcukat évente. Itthon nincs ultra reneszánsz, a Ferencváros kivételével nincs európai értelemben vett tömegtábor. Mégis nyélgázon folyik a számháború. Sokkal jobban érdekel egy-egy csoport lelátói megjelenése, dalai, folyamatos utazókedve, mint az, hogy hányan vannak. Nem akarok farizeus lenni, ha ez létszámmal is párosul alkalmanként az bingó, de a létszám önmagában nem minden. Szándékosan hozok olyan példát, akikkel nem felhőtlen a viszonyunk, de a pécsi vagy nyíregyházi csoportok még ellenséges szemüvegen keresztül is valódi ultracsoportok. Hosszú évek óta utaznak a csapatuk minden meccsére, szurkolnak, teszik a dolgukat, támogatják a klubjukat nehéz helyzetben is. Szarabb meccseken kevesen. És? Mennyivel jobbak azok a „fantom” csoportok, akik egy év alatt 2-3 alkalommal összeszedik magukat, lőnek egy kemény fotót és a maradék időben szarnak a csapatukra, el sem utaznak, rosszabb esetben a hazai meccsen sincsenek, de ők rengetegen vannak… számomra ezek a csoportok még csak nem is szurkolók, nemhogy ultrák! Az RBD létszáma változó. Rengeteg az inaktív tagunk, ez nem is lehet másként, ha 25 éve működsz. Az embereket elsodorja ideiglenesen vagy véglegesen az élet, de egy-egy meccsre visszatérnek. Ha a csoport létszámát egy-egy kiélezett és szurkolói szempontból is tétmeccsen méred, akkor valahol 80 és 120 között van, ha pl. Balmazújvárosban idegenben, vagy Makón egy szerdai kupameccsen…stb. akkor 15-20 ember. Mindenki döntse el, melyik mérőszámot használja!

Van saját zenekarotok (Ultras Band), klubhelyiségetek és edzőtermetek is. Mondhatjuk azt, hogy fokozaton építkeztek, vagy volt pár komolyabb hatás, minek következtére kialakultak a titeket jellemző egységek?

M.: Mindez fokozatos építkezés eredménye. Sok embert meg tudunk mozgatni a rendezvényeink során. Nagyon sokan kapcsolatba kerülnek az RBD-vel, és onnantól már más szemmel nézik az Ultrast. A zenekar, a Club 1941, a konditerem, vagy a bokszterem mind elképzelhetetlen lett volna a ’90-es években. Gyerekek voltunk, felnőttünk, és sokunkban megmaradt mindaz a tűz, ami fiatalon is bennünk égett. De szerencsére változtak a lehetőségeink, és sokunk a mai napig ezt a Videoton és az RBD szolgálatába állítja.

P.: Abszolút fokozatos az építkezés. Kell hozzá az, hogy mindenki hozzá tegye amit ő tud nyújtani a csoportnak. Ez az alapja mindennek. Akik zenekarokban zenélnek, részt vesznek az Ultras Band-ben. Kb. 14 évvel ezelőtt jó páran a csoportból elhatároztuk, hogy lejárunk küzdősport edzésekre. Kerítettünk egy edzőt és elkezdtük, azóta a csoport kitermelt komoly versenyzőket, így adott volt, hogy akik ezzel foglalkoznak azok edzik a csoport tagjait. A klubhelyiség ötlete Zwickauból jött. Nagyon megtetszett nekünk és egy ilyet létrehozni „csak” azon múlik vannak-e olyan személyek, akik vállalják, hogy felelős gazdái lesznek egy ilyen kezdeményezésnek. Gazdái természetesen a szó felelősség értelmében, hiszen pénzügyi értelemben a klubhelység is a csoport tulajdona. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy vannak olyan csoporttagjaink, akik bőségesen áldoznak az idejükből az RBD oltárán!

Rendszeresen rendeztek beszélgetős estet játékosokkal. Mennyire szolgálja/segíti ez a közösségépítés a sikeres szereplést a bajnokságban? Mennyire gondoljátok fontosnak egy új játékos - főként légiós - esetében megismerni a Videoton lelátói hagyományait és az RBD-t?

M.: Ez egy valódi sikertörténet. Összekovácsolja a csapatot a szurkolókkal. Megismerik az elvárásainkat, a környezetet amelyben futballoznak. Továbbá az átlag szurkolók is közelebb kerülhetnek ezáltal hozzánk is, és a csapathoz is. Valljuk be őszintén, jelenleg az RBD sok olyan dolgot is csinál, amit normális esetben, nagyobb szurkolói bázis, vagy támogatottság esetén egy klasszikus “baráti kör”, “szurkolói egyesület” feladata lenne. A Videoton kapcsolata jelenleg a szurkolókkal a városban lecsökkent, hisz nincs meccs itt, vannak néha dedikálások, iskolai látogatások és ennyi. A webes felületek kellenek, de a jelenlegi szurkolóhiányos magyar labdarúgásban minden alkalmat meg kell ragadni, hogy növeljük az elköteleződést. A Club 1941-ben rendezett szurkolói estek egy nagy űrt hivatottak betölteni. És a hangvételük és őszinteségük miatt kifejezetten jól is sikerülnek.

Mint alapítók, melyik időszakot tekintitek a legsikeresebbnek, illetve a legnehezebbnek a lelátón a mögöttetek álló 25 évből?

M.: Számomra a mostani időszak a legnehezebb. A legjobb pedig 2009-től a szurkolói kártya bevezetéséig volt. Nagy látványok, nagylétszámú idegenbeli utak, címek, Európa Liga csoportkör, egy valódi aranykor. Győzelmek az utcákon, tereken. Azt hittem, hogy innen csak még feljebb juthatunk. Imádtam.

P.: Nehéz erre a kérdésre válaszolni, ha évtizedek óta a lelátón vagy. Általában a múlt visszasírása kerekedik ki belőle, ez a nosztalgia mechanizmusa… az emlékekből eltűnnek a konfliktusok, nehézségek, csalódások és marad a letűnt dicső korok emléke! Rengeteg emlék, élmény, sztori van, amelyek ráadásul összemosódnak összefolynak. Néha 5 év pontossággal is nehéz belőni vagy legalábbis gondolkodni kell mire viszonyítási pontot talál az ember, mi mikor is történt. De, hogy ne rébuszokban beszéljek nekem a 2006-os Magyar kupagyőzelem él a fejemben úgy, mint az első, igazán megismételhetetlen és katartikus élmény. Teljesen szubjektív, de gondolj bele, hogy a családom 3 generáció óta Videoton szurkoló, kicsi gyerekkorom óta kijárok meccsre. A ’85-ös UEFA kupasorozat halvány gyermekemlék csak számomra TV-n keresztül, azokra a meccsekre édesapám nem gyerekkel ment... 93/94-es szezonban csatlakoztam a táborhoz, ergo több, mint egy évtized ultraélet után egyszer csak siker! El sem hiszed, hiszen abban nőttél fel, hogy a Videoton egy problémákkal teli kiscsapat a magyar futballvalóság perifériáján és egyik osztályozót játssza a másik után, de te valahogy imádod és rajongasz érte! És akkor bumm! Kupagyőztes a csapat! 6000 fehérvári az üllői úton, hatalmas koreó, az adrenalin, az öröm, az elégtétel… leírhatatlan volt! Először adott vissza az élet nagy dózisban valamit abból, amiért nagyon sokan és nagyon sokat dolgoztunk. Ez a siker a fejedben összeforr a csoportod akkori tagságának arcaival. Számomra az a legerősebb RBD. De hangsúlyozom ez az én valóságom!

Hullámvölgy pont ugyanannyi van, mint hullámhegy. Szarnak-bajnak nincs gazdája tartja a mondás. Ennek szellemében azt gondolom mindenki élvezze a lelátói életét, akkor és ott, amikor megéli. A kis meccs is fasza! Nem kell mindig kaviár néha jó a szar is! Az ember a barátaival, csoporttársaival elmegy a meccsre, ha egy tömeg közepére állunk be az remek, ha csak mi vagyunk, akkor mi legalább ott vagyunk! Mindig a jelen kell, hogy a legfaszább legyen, ha nem így van akkor nem élvezed, amit csinálsz!

Utánpótlás, RBC. Saját alcsoportotok van, az utánpótlás kezelésére. Hogyan látjátok Fehérváron milyen a lelátói utánpótlás? Mennyire nehéz új és új hasznos tagokat beépíteni a csoportba?

D.: Régebben az RBC 20-40 taggal bírt, mára ez a szám 10-20 fő, akiknek a jórésze már túlkoros. A 12-16 éves korosztály nagy nehézségek árán tud csak eljutni Felcsútra, de jellemzőbb, hogy sehogy nem jön. Ha elkészül az új stadion, könnyebben be fognak tudni kapcsolódni, de így nagyon siralmas a kép. Reméljük változni fog!

Ha ki lehetne emelni 3 mozzanatot, melyik lenne? A 3 legjobban sikerült látvány? A 3 legnagyobb túra?

M.: Nekem a maribori és pozsonyi túrák örök élmények lesznek. Létszám, fellépés, szervezettség, látvány terén. És a 2006-os MK-döntő. Túra, meccs, ünneplés az Üllőin, az Országalmánál. De az első bajnoki cím katarzisa, és a tömeg a városban…ez már 4 dolog …

P.:

Látvány

  1. “Örök szerelem”
  2. “Ellenállunk a labancnak”
  3. “Vidi fieszta”

Túra

  1. 2006 Kupadöntő
  2. Maribor
  3. Bázel

Blogunkon is olvasható volt a Zwickau és a Raków nemzetközi barátságotok, itthon a debreceniekkel ápoltok barátságot. Mi a Debrecen-Fehérvár baráti viszony története, mikorra tehető kialakulása?

D.: A ’90-es években kevés szurkoló utazott csak idegenbe. Ahol nem basztattak ott semleges vagy jó viszony alakult ki (Debrecen, Diósgyőr, Békéscsaba). A következő lépcső a Diósgyőr - Debrecen barátságba való kapcsolódás, ahol egymást hívogattuk különböző focitornákra. A 3. Félidő újság fénykorában a Vidék – Budapest ellentét idején közösen vittük a “vidék fáklyáját”. Később a viszony semleges lett, majd majdhogynem teljesen elfajult. Itt is - ott is voltak akik nem nézték jó szemmel a haverkodást. Mára azonban rendeztük a sorokat és a találkozásaink általában karneválira sikerednek.

M.: Komcsi halála előtti időkben újra kezdett baráti lenni a viszony. A Szurkolói Irodás találkozók során, mi is sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról, és szerencsére a fiatalabb generációink is újra megtalálták a közös hangot. Sajnos a halála hatalmas sebet ejtett a teljes magyar szurkolói kultúrán. A temetésén pedig már egyértelmű volt, hogy nekünk a debreceni srácok a barátaink.

P.: Ehhez nem tudok mást hozzátenni nagyon én sem.

Az új stadionotok épül, ami egyben azt is jelenti, hogy Felcsúton rendezik meg a Videoton hazai meccseit. Ha nincs is távol a két település, minden héten útra keltek. Milyen hatással volt ez a csoportra, mennyire nehezítette meg a dolgotokat?

M.: Ahogy korábban más kérdések kapcsán említettem, ez egy nagyon nehéz helyzetet okoz számunkra. Az egyik legnagyobb kihívás a csoport története kapcsán.

P.: Messze van! Bár földrajzilag 40 km, de nincs semmiféle közlekedés Fehérvár és a falu között! Ha el is vergődnél járatos busszal (amire fel sem férsz, hiszen 50 emberre van tervezve! Nagyjából azokra akik sztenderden használják), vissza már nem jutsz a városba a meccs után! Ebbe gondoljatok bele! 2 éve MINDEN meccsre utazást szervezünk! Rakjuk össze a kocsikat, az utaslistát a sofőröket. A fiataloknak egy komplett generációja nem jut ki a meccsekre és ennek hatásával már most találkozunk és ez még csak a kezdet... ez csak most kezd el majd igazán begyűrűzni problémaként ennek a generációnak a hiánya! Hatalmas mélyütés!

2018-ban, ha minden jól megy beköltözhettek az új stadionba. Milyen várakozások előzik meg a hazatérést? Van pár hónap odáig, de tervezitek-e már hogy helyezkedtek a stadionon belül, milyen új látványelemekkel színesítitek a lelátót?

M.: Mindenki nagyon várja már. Bár amilyen szerencsétlen csillagzat alatt zajlik ez az építkezés, ki tudja mikor költözhetünk be? Mindenesetre az eddigi helyünkön, közvetlenül a kapu mögött fogunk elhelyezkedni, és személy szerint nagyon jó lenne, ha az a rendkívül dallamos, latinos, dobokkal megtámogatott szurkolásunk kiteljesedhetne. Látványokkal, bővülő létszámmal. Nagyon jó lenne, ha a fehérvári meccsek egy olyan egyedi hangulatban telnének, amely a védjegyünkké válhatna hosszú távon is!

Végezetül, mi kellene szerintetek, hogy a magyar bajnokságban hétről-hétre több szurkoló látogasson ki?

M.: Az MLSZ büntetéseit teljesen át kellene gondolni! Nagyon gyakran a látványcélú pirotechnikát rommá büntetik. Minek? Kinek fáj? Szabály? Ha rossz a szabály, azon változtassanak! A szurkolói kártya nem kötelező, de nélküle nem tudsz online jegyet venni. A 21. században ez egy alap kellene, hogy legyen, mégis egy bukott kártyához kötik.

A klubok kapcsolata a szurkolókkal. Óriási szemléletbeli változásokra lenne szükség! Manapság a klubok nem éreznek semmilyen késztetést, hogy a közösségeiket ápolják, esetleg építsék. Miért alakult ez így? Mi kellene ahhoz, hogy valódi és szerves részei legyenek a szurkolók a klubok életének? Először is meg kéne ismerni a szurkolókat. Elmenni hozzájuk. Velük együtt cselekedni. (Nem átírni a Fradi indulót egy Haladás stadionavatóra) Közösséget építeni! Nagyon sok feladat állna a labdarúgásunk, klubjaink vezetői előtt, de ahogy szakmailag nem bírtak ennyi idő alatt megújulni, úgy a szurkolói téren sem várok nagy változást.

P.: Regisztráció eltörlése alap! Mindenféle regisztrációé! Aki jár meccsre tudja, hogy ez valójában megtörtént, a leadott adatok lószart nem érnek és nem is ellenőrzi senki. De ha pontosak lennének és ellenőriznék, akkor sem kellene semmire, mert az azonosításra nem ez az eszköz a legalkalmasabb. Technikailag viszont még fennáll. Az egyetlen „eredménye” kígyózó sorok 3000 nézős meccseknél. Szabadabb légkör kell a stadionokba, nem akarom túlmagyarázni. A stadionokban megjelenő trágárságok és rigmusok az adott társadalom általános közbeszéd-lenyomatának felelnek meg. Sem nem jobbak, sem nem rosszabbak. Zászlóra tűzni, hogy a népnevelést kizárólag a társadalom eme zárt szegmensében megvalósítjuk fából vaskarika. Parasztvakítás! Arról már nem is beszélek, hogy a büntetések döntő többségét a kontextusból kiragadva értékelik és büntetik. Pl.: az a 20-30-…-100 tökmindegy mennyi ember aki a Viníciusnak huhogott Újpesten valójában nem náci vagy rasszista, legalábbis nem jobban, mint az átlagemberek egy bevásárlóközpontban. Megtalálták az ellenfél játékosának gyengepontját és kizökkentették. Baromság emiatt a futballt megfosztani a lényegétől, a szurkolóktól. Avagy ugyanazon meccsen, ha azt skandálom, hogy „buzi Zsótér” valójában nem gondolom, hogy a meccs után neccbe bújik és megy a ratyi klubba… ez a játék része, hogy a tizenkettedik játékos él a nem túl fair eszközével a zavaró rigmusokkal. Baromságok ezek a büntetések! Az más kérdés, hogy valójában nem vagyok oda a szidalmazásért, ha zsigerből jön akkor oké és őszinte, de ha rajtam múlik nem része a szurkolásunknak.

Hogy több ember lenne-e? Nem hiszem. Ebben szkeptikus vagyok. Azok vannak még itt, akiket elüldözni sem lehet, újak meg nem nagyon jönnek, ha ingyen adnák sem. Megváltozott a világ. A kölykök e-sportokat játszanak és néznek, és non stop a telefont buzerálják… Régen a cirkusz tömegeket vonzott, ha megjelent a valahol 3 csontsovány zebrával és egy lelakott elefánttal kasszát lehetett robbantani. Most már faszább a cirkusz, ami arra elég, hogy kb. van. Szerintem a futball a nyolcvanas évek közepén elérte népszerűségének és lehetőségeinek csúcspontját. A kor technológiai színvonalán a szórakoztatás egyik ütőere lehetett. Innen lefelé vezet az út. Most még üzletnek éppen üzlet, de ez a „futballgeneráció” kopásával majd erodálódik, hacsak ki nem találnak valamit, amit még nem látunk. Nálunk még szarabb a helyzet, mert itt „állami” üzlet a foci. Még a szó is paradoxon!

Végezetül megmutatjuk, hogyan készül a 25. születésnapra az RBD: