[INTERJÚ] Sas Gabor Photo

Elérkeztünk interjús sorozatunk új állomásához. Eddig a szurkolói csoportoknak küldtük el kérdéseinket, most hasonló stílusban folytatjuk, méghozzá a fotós szurkolótársainkkal. Szurkolótársaink, akik jobbnál jobb képekkel adják vissza a meccsek hangulatát, az ünneplést, a koreográfiát.

Negyedik részünkben Sas Gábor válaszait olvashatjátok:

Melyik volt az első válogatott meccs, amin fotósként vettél részt? Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Az első mérkőzésem egy Magyarország - Anglia mérkőzés volt (1999.04.28), de itt még csak egy kis piros fehér zöld zászló volt a kezemben. Mondjuk már akkor magával ragadt ez az egész miliő. Amikor már egy fényképezőgép is lógott a vállamon, szintén egy barátságos mérkőzés volt, a Magyarország - Csehország (2013.08.14).

Igazából 2011-tól kezdtem a szárnyaimat bontogatni a fotózás terén, ami mindig is nagyon érdekelt, de akkor sikerült olyan felszereléshez jutnom, amivel már komolyabb fotókat készíthettem. Mindig próbálom minél hitelesebben visszaadni a pályán történteket és persze törekszem arra is, hogy a lelátó izgalmas érzelmi történéseit is lencsevégre kaphassam.

Hihetetlen dolognak tartottam, hogy ott lehettem a játékosok közelében, akiket nézőként a lelátóról csodáltam. Egyszerűen magával ragadott ez az egész szituáció és éreztem, nekem továbbra is itt kell lennem. Ma már megmosolygom 1-1 akkor készült fotómat, de ez is kellett ahhoz, hogy folyamatosan fejlődhessek, hogy minél jobb legyek abban, amit csinálok.

Hogyan látod az elmúlt 2-3 év válogatott lelátóját? Jó irányba indult el?

Mindenféleképpen jó irányba indult el, de ehhez nagyban hozzájárult, hogy egyre jobb eredményeket ért el a csapat és a teltházas mérkőzések is. Végre egy olyan csapat kiépítése volt a cél, akik tudnak egymásért küzdeni és meghalnak a pályán.

Ilyen mentalistással nem lehet nagyot hibázni, így kialakult egy csapat - szurkolói kapocs, ami nem tud meglenni a másik nélkül. Örülök, hogy megalakult egy olyan szurkolói csoport, mint a CB, mert szükség volt egy egységes csoportra, aki beáll a válogatott mögé, aki egyesíteni tudja a szurkolókat.

Már nagyon vágyom egy idegenbeli mérkőzésre, remélhetőleg, hamarosan részem lehet benne.

Hogyan élitek meg szurkolóként, hogy a pálya szélén vagytok és nem a lelátón?

Az elején nagyon nehéz volt különválasztani a kettőt. Bevallom őszintén, nagyon nem is ment. Viszont emiatt többször is lemaradtam nagyon fontos szituációkról, így el kellett döntenem, hogy képes leszek profi módon csinálni azt amit csinálok, vagy inkább felmegyek a lelátóra. És úgy döntöttem, hogy vannak álmaim, amiket szeretnék megvalósítani, így ha az első akadályt sem tudom leküzdeni, mi lesz velem később.

Szóval nem volt egyszerű, de muszáj volt egy kicsit megváltoznom. Persze belül, ízig-vérig szurkoló maradtam, de most már helyén tudom kezelni a dolgot. Azért 1-1 fontos gólnál, azért mi is hangosabbak vagyunk egy kicsi.

Mi játszódik le bennetek 1-1 gólnál? Megszokhattuk, hogy amíg mindenki extázisban ünnepel, Ti a legnagyobb higgadtsággal készítitek a legjobb képeket.

Ahogy az előző kérdésnél már kitárgyaltam, nem indult egyszerűen az érzelmek kordában tartása, de azért sikerült valahogy. De vannak olyan szituációk is, amikor nem tudsz mit tenni, sodródsz az árral. (Pl. magyar - norvég meccs) Érzelmek nélkül nincs jó fotó, anélkül, nem adja vissza igazán azt, ami te vagy.

Melyik szituációt szeretitek a legjobban fotózni? Párharcok, gólok, ünneplő szurkolók esetleg koreográfiák?

Az nem is lehet kérdés, hogy mit szeretek igazán fotózni. Amibe beleszeretett az a kis lurkó, amikor először focimeccsre kiment. A füst, a pyro, a rigmusok, a szurkolók megörülése, azok a dolgok amitől libabőrös lesz az ember. Az ünneplés a csapat és a szurkolók között, ezek mind olyan dolgok, amik kihagyhatatlanok egy mérkőzésből. Az igazi szenvedély itt mutatkozik meg, őszinte érzések, ami miatt azok vagyunk, akik.